Nagy bunyó az állatorvosi rendelőben, egymásnak esett az asszisztens, a gazdi és a doktor

Megosztás

Döbbenetes történet, amelynek részleteire természetesen máshogy emlékszik a három érintett fél. A sértődött gazdi a földhöz vágta a pénztárgépet, miután nem volt képes a megbeszélt időpontra odaérni. Innentől pedig már csak az erőszak maradt.

Burleszk filmbe illő jelenetsor játszódott le egy VIII. kerületi állatorvosi rendelőben. A főszereplők: az állatorvos, az asszisztensnője, egy gazdi, és az ő két kilós Yorkshire terrier kutyája, Turbó. Az élet írta történet vége senki számára sem happy end, a legrosszabbul azonban Turbó járt, kitört tejfoggal távozott a rendelőből. A fogvesztést, veszekedés, verekedés, szitkozódás, majd bilincselés előzte meg. A történésekre mindenki másképpen emlékszik, amiben mindenki egyetért: a hét hónapos yorki oltásra volt bejegyezve a Szigony utcai rendelőbe.

Béla elmondása szerint késett 50 percet, az előre egyeztetett időponthoz képest. Ennek ellenére bízott benne, hogy sűrű elnézéskérések után a doktor Turbóba oltja a vakcinát.

– Hibát követtem el azzal, hogy elkéstem, de azzal nem számoltam, ami ezután következett. A doktor, akit egyébként régóta ismerek, közölte velem, hogy most már nem oltja be Turbót. Majd hozzátette: menjek ki a rendelőből. Na, akkor már én sem hagytam magam, mi az, hogy oltás nélkül csak úgy kitesz. Kértem a panaszkönyvet, de állítólag az nincs a rendelőben – mesélte felháborodva lapunknak Turbó kutya gazdája, P. Béla, aki nem tagadja: dühében a földre lökte a pénztárgépet. És innen tényleg elszabadult a pokol. – A doktor úr bezárta a rendelő ajtaját, hogy ne tudjak kimenni. Egymásnak feszültünk, ütés nem volt, csak megfogtuk egymás grabancát. Erre az asszisztensnő nekem jött és többször is erősen megütött. Közben szegény Turbó leesett és kitört a tejfoga – folytatta Béla.

A csetepaténak végül a rendőrség vetett végett. Bélát megbilincselték és elvezettek a rendelőből. Az őrsről a Baleseti Intézetbe vitték a zsaruk, ahol több öltéssel összevarrták a sebeit, amelyeket a harcias asszisztensnő okozott. A sérülésekről látlelet is készült.

A Blikk megkereste az érintett állatorvost is, aki teljesen másképpen emlékszik a történtekre.

– Az úr egy óra késéssel érkezett, elnézést pedig nem kért. Hiába mondtuk neki, hogy legalább telefonon jelezze, ha nem ér ide időben, ő flegma stílusban közölte, a jövőben sem fogja ezt percre pontosan kiszámolni. „Pedig nálunk ez a rendszer, így másnak kell várakoznia ön miatt”, válaszoltam neki, mire azt mondta, hogy akkor máshova viszi a kutyáját. Erre én: “Csak nyugodtan”. Ezután a panaszkönyvet kérte, ami egy rendelőben sincs, nem is írja elő jogszabály, a gazdák a kamarához fordulhatnak, ha szakmai panaszuk van. Na itt valami elszakadt nála és a földre dobta a pénztárgépet – mesélte a Blikknek Dr. Nádasdi Péter.

Az állatorvos elmondása szerint itt még nem állt meg Turbó gazdája, ütlegelni kezdte őt, ahol csak érte, aminek következtében felszakadt a szája és egyéb könnyű sérüléseket szerzett. Erre Dr. Nádasdi a falhoz nyomta, hogy valahogy megfékezze, de mivel erősen hadonászott és szitkozódott, a hölgy asszisztensnek is közbe kellett avatkozni.

– A kutyát a gazda dobta le a földre, mi biztos nem bántottuk, többszöri felszólításra sem volt hajlandó letenni a kezéből a 2 kg-os állatot. Az is tény, hogy a férfi arca megsérült, ömlött belőle a vér. Nem tudom pontosan hogyan szerezte a sérüléseit. Végül jöttek a rendőrök és mivel még akkor is minősíthetetlenül viselkedett és agresszív volt velük, illetve életveszélyesen fenyegette a kollégákat és engem, bilincsben elvitték – folytatta a nem mindennapi történetet az állatorvos. (Blikk)

Kapcsolódó cikkek