Kállai Mária verejtékes küzdelme a női méltóságért

Megosztás

Sokakat meglepett Bagdy Emőke, az ország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusa, amikor nyíltan letette a voksát Németh Szilárd és a Fidesz mellett. Az április harmadikai választások előtt keríteni kellett valakit, aki képviselheti az értelmiséget, hiszen önmagában Győzike és Kis Grófó nem éppen egy igézően lobogó zászló Orbánék egén.

Az ember a szava! Németh Szilárd szavai szilárdak, mint neve is, nomen est omen. Nála hitelesebben megnyilatkozó politikust nem ismerek. Egyenes, következetes, mély meggyőződéssel képviseli közös ügyeinket, ezt a képviseletet a parlamentben is rábízhatjuk.

-nyilatkozta a 81 éves pszichológus az ország pörkölt felelőséről.

Természetesen voltak ennek a közeledésnek előzményei. Amikor Kovács Ákos és Kövér László arról beszélt, hogy egy nő legfőbb küldetése “a női princípiumot beteljesíteni…valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”, Bagdy Emőke lecsapott a kínálkozó lehetőségre és azon nyomban megerősítette a középkori narratívát és kijelentette, hogy hatalmas erők mozognak, amelyek igyekeznek felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a házasság rendjét, mindazt, amely elvezette idáig az emberiséget.

A hangos egyetértésért járó “kitüntetés” máris megérkezett -tavaly februárban- egy Duna-díj képében, melyet éppen Kövér Lászlótól vehetett át a Fidesz házi pszichológusa. Ettől aztán úgy megtáltosodott Bagdy, hogy az áprilisi választási kampányt megelőzően minden hétre jutott egy közös szelfi valamelyik szexista/vak komondoros kormánypárti politikussal. Például azzal a Szólláth Tiborral is, aki “a nők hisztis napjairól” értekezett az általa vezetett település, Hajdúnánás testületi ülésén.

Kövér László és Bagdy Emőke a Duna-díj átadóján

Bagdy Emőkének lehetősége lett volna arra, hogy megerősítse a magyar nők ezreit abban, hogy nem másodlagos állampolgárai ennek az országnak és igenis lehet valaki függetlenül gondolkodó, szakmájában sikeres családanya anélkül hogy fejet kellene hajtani valaki, vagy valami előtt. De a Fidesznél nagyobb “maszkulin erő” nem létezik ezen a földön és az ezzel járó előnyöknek ő sem tudott nemet mondani, így hát pénzre és talmi elismerésre váltotta több évtizedes munkáját.

Valaki értesítse Dúró Dórát, hogy ha van egy darálónyi ideje, akkor kezdje el feldolgozni a Bagdy könyveket, mert ott nagyon nem erről volt szó…sokkal inkább a kiegyensúlyozott férfi-nő kapcsolatokról, ahol a család nem csupán a nő szolgálatkészségén nyugszik.

Kállai Mária nem szeretne a nők védőszentje lenni

Bagdy Emőke, a NER krónikása októberben Szolnokra érkezik, Krízisben, háborús veszélyben is talpon maradni címmel tart majd előadást. Kállai Mária -akinek Facebook oldalából bármikor összeállíthatnánk a Fidesz panelek enciklopédiáját- a minap arra kérte a szolnokiakat, hogy amennyiben tudnak menjenek el a pszichológus előadására. Máriára eddig nem volt jellemző, hogy fizetős eseményeket népszerűsítsen, de ez esetben kivételt tesz, hiszen neki -mint a térség egyetlen női képviselője- mindennél fontosabb az ország mentális egészsége. Na és nyilvánvalóan kötelező tolni Bagdy Emőke turné szekerét; ez a megállapodás része. A 3000 forintos belépő áráért pedig valószínűleg megtudhatjuk, hogy nyomasztó körülményeinkért és a kilátástalan jövőért kizárólag a szomszédunkban zajló háború és a nyugatias gendersemlegesség felelős.

A Fidesz párhuzamos valósága már itt van a küszöbön, udvari popsztárokkal, házi szakemberekkel és a férfi akaratot képviselő nőkkel. Kállai Mária pedig a Női Méltóságért Bizottság tagjaként jobban nem is muzsikálhatna egy orwelli világban, ahol némán tűri Szalay “vén kurvázását”, vagy Orbán “nőügyekkel nem foglalkozom” típusú kijelentéseit. Hol vagytok feministák? Most nagy szükség lenne rátok.

képek forrása: Kállai Mária/Bagdy Emőke Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek