Minden rendben, Németh Szilárd Isten áldását küldte a tanároknak megbecsülésképp, az internet elszabadult – mémek

Megosztás

A tűzoltók és a pedagógusok bizonyára jókedvűen vették tudomásul, hogy a tervek szerint Orbán Viktor eddig sem alacsony fizetése közel a duplájára növekszik majd, nekik azonban semmilyen emelés nem jár. “Rezsiszilárd” azonban alaposan felvitte a tanárok megbecsültségét, hiszen üzent nekik egy krétával írt mondatban. A net azonban erre rá is ugrott.

Bár az oktatásügyet megkapó belügyminiszter csak rendet tudott ígérni a magasabb béreket követelő tanároknak, akitől még a sztrájkolás lehetőségét is elvették. Majd pedagógusnap alkalmából a Belügyminisztérium ködösen csak annyival biztatta őket, hogy mindent elkövetnek, hogy „a hivatás megbecsültsége tovább növekedjék”. Nem tudni, hogy ez pontosan mennyit jelent, de Kövér László nemrég csak minimális emelést emlegetett.

A homályos ígéretek után aztán akadt valaki a Fideszben, aki nem félt a tettek mezejére lépni. Németh Szilárd rezsibiztos magára kapott egy köpenyt, krétát ragadott, majd gyöngybetűkkel írta egy táblára:

„Isten éltesse a magyar pedagógusokat!”

A tanárok keresetének vásárlóereje drasztikusan csökkent, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta és a 2014-es minimálbérhez igazította a pedagógusbéreket. Tavaly rekordot döntött a betöltetlen tanári állások száma, volt olyan beszámoló is, ami szerint 160 ezer forint volt egy tanár alapfizetése az ország egyik legjobb gimnáziumában. (444.hu) Vajon szombattól megpróbáljanak a tanárok “Isten áldásával” fizetni a boltban? Vagy esetleg némi pénzt is küldhettek volna, de az nem jut, szokás szerint?

Ettől a szívélyes és “valóban őszinte” mondattól biztos, hogy hirtelen mindenki elindul tanárnak, annyi viszont bizonyos, hogy az internetes mémek készítőit azonnal megmozgatta és meg is osztották saját variációikat. Íme közülük néhány:

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szöveg
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

Kapcsolódó cikkek