Tószegen eldöntötték, hogy hány fok lesz az óvodában és bölcsődében

Megosztás

Az energiaválság folyamatos témát szolgáltat a politikának és a sajtónak egyaránt. A nevelési-oktatási intézmények fűtésére vonatkozó előírásokat azonban sokan félreértelmezik. Azokban ugyanis az szerepel, hogy nem legfeljebb, hanem legalább 18-20 foknak kell lennie, írja tegnapi bejegyzésében Gyuricza Miklós Tószeg polgármestere.

A politikus beszámolt róla, hogy a napokban egyeztetett az intézményvezetővel valamint a képviselő-testület tagjaival és abban egyeztek meg, hogy amíg az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekre nézve kötelezően betartandó, a mostani előírásnál szigorúbb szabály nem lép életbe, addig a Tószegi Óvodában 22, a bölcsődében pedig 22-23 fokos átlaghőmérsékletet biztosítanak.

Az intézmény vezetője is úgy ítélte meg, hogy ebben a hőmérsékletben a gyermekek komfortosan érezhetik magukat, számolt be róla a településvezető és hozzátette:

A Tószegi Általános Iskolában biztosított átlaghőmérsékletet nem az önkormányzat, hanem a fenntartó állami tankerületi központ határozhatja meg.

Kapcsolódó cikkek