Oszlunk, vagy nem oszlunk? – folytatódik a jászberényi ügy

Megosztás

Mint megírtuk, szeptember elején Gedei József (DK) előterjesztést nyújtott be Jászberény képviselő-testületének feloszlatásáról, amiben hosszasan ekézi Budai Lóránt polgármester tevékenységét. A két politikus ezt követően a közösségi oldalán üzengetett egymásnak és minden pillanatban úgy tűnt, hogy valóban megtörténik az oszlatás.

Mindenki izgatottan várta a szeptember 21-i képviselő-testületi ülést és az újabb fejleményeket, melyekről Budai Lóránt legújabb, szerdai bejegyzésében számolt be:

Az elmúlt heteket a képviselő-testület feloszlatásának témája uralta. Sokan arra voltak kíváncsiak, hogy a mai ülésen napirendre veszem-e ezt a kérdést. Aki még nem tudja, annak elmondom: nem tettem.

Mint írja, nagyon egyszerű okai vannak a döntésének. “Egyszer, hogy a Fidesz-DK koalíció ahhoz későn nyújtotta be, hogy a szabályok szerint lehessen döntést hozni. A másik lehetőség, a sürgősséggel való tárgyalás indokai pedig egyszerűen nem állták meg a helyüket.” Gedeit egy önérzetében sértett képviselőnek nevezi, akinek szubjektív véleménye még ilyen kesze-kusza politikai viszonyok között sem tekinthető elegendő alapnak. A politikus úgy folytatja, hogy a szabályokat betartva, majd egy rendkívüli ülésen dönthetnek a testület feloszlatásáról. Ennek időpontja az indítvány beadását követő 15 nap.

Amennyiben a képviselő-testület megszavazza a feloszlatásról szóló indítványt, időközi választásra már csak a jövő évben kerülhet sor. 

Az Index úgy értesült, hogy a helyi Fidesz egyáltalán nem biztos abban, hogy a testület feloszlatásával és egy időközi választással ők nyernének. Ráadásul az önkormányzatok számára romló gazdasági környezetben senki nem igyekezne beülni a polgármesteri székbe, vállalva a felelősséget a következő nehéz időszakban.

Kapcsolódó cikkek