A jászberényi képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte egy helyi politikus

Megosztás

Előterjesztést nyújtottam be Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete feloszlásáról

-írja szerdai Facebook posztjában a jászberényi önkormányzat DK-s képviselője, Gedei József.

Gedei még januárban mondott le alpolgármesteri posztjáról és azóta folyamatosan megy az adok-kapok közte és Jászberény Jobbikos polgármestere, Budai Lóránt között. A két politikus közti összhang már a Malom-projekt kapcsán megbomlott: a városvezetés szerződést bontott a kivitelezővel, de Gedei szerint ez egy hibás döntés volt. Ezt követően az ellenzéki előválasztás csak még inkább elmérgesítette a viszonyt: Budai az MSZP színeiben induló Kertész Ottót támogatta, Gedei ellenfelét.

A DK-s képviselő azóta is kihasznál minden alkalmat, hogy a polgármester (és az MSZP-s alpolgármester, Balogh Béla) munkáját bírálja.

Egyébként nem először merül fel a képviselő-testület feloszlatásának gondolata Jászberényben: két évvel ezelőtt épp Budai Lóránt javasolta a döntéshozó testület feloszlatását, ám akkor azt a képviselők többsége elutasította. 

A Gedei által szerdán benyújtott három oldalas indítványban hosszasan részletezi a változás fontosságát:

Jászberény népessége csökken, lakossága öregszik, a fiatalok többsége a város elhagyását tervezi. Az itt maradó fiatalok egy része kallódó és cél nélküli. Jelentősen nőtt a külföldi munkavállalók száma. A Neszűr szociális és környezeti ’robbanás’ előtt áll.”

A DK-s politikus a benyújtott dokumentumban hiányolja a város ipari park címmel rendelkező iparterületét, bírálja a gyenge infrastruktúrát és az ivóvízhálózat javításának körülményeit. Ezen kívül hiányolja a szakképzett humán erőforrást és a városmarketinget.

„Itt az idő arra, hogy a képviselő-testület tovább ne késlekedjen! Itt az idő, hogy a képviselő-testület a néphez, a helyi választókhoz forduljon és feloszlatásának kimondásával, új időközi választások kiírásával, új felhatalmazást kérjen politikai szolgálatához, vagy adja át a helyét más, alkalmasabb képviselőknek.”

-részletezi Gedei az előterjesztésében, melyet várhatóan a következő ülésen tárgyal majd a testület.

Kapcsolódó cikkek