Időközi választás jöhet Jászberényben

Megosztás

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, egyre nagyobb az esélye annak, hogy feloszlatja magát a képviselő-testület Jászberényben. A Magyar Narancs legfrissebb információi szerint a helyi Fidesz-frakció arról döntött, hogy támogatja Gedei József (DK) ezzel kapcsolatos beadványát. Ezzel megnyílt az időközi választás megtartása előtt az út, a többség ennek megszavazásához immár adott lesz.

A jászberényi testületben egy mi hazánkos, hét fideszes és elvileg hét ellenzéki képviselő ül, a DK-s Gedei József azonban többször is a Fidesszel szavazott együtt. 

Egyébként nem először merül fel a képviselő-testület feloszlatásának gondolata Jászberényben: két évvel ezelőtt épp Budai Lóránt javasolta a döntéshozó testület feloszlatását, ám akkor azt a képviselők többsége elutasította. Legutóbb azonban váratlan helyről jött az oszlatás lehetősége, mégpedig éppen Gedei József kezdeményezte, hogy tegyék meg ezt a lépést.

A helyi Fidesz nem is kapkodta el az ötlet megvitatását, egy hét gondolkodási időt kért, hogy eldöntsék, mi lesz a véleményük. A Magyar Narancs forrásai szerint ugyanakkor az időközi választás megtartását a helyi fideszes parlamenti képviselő, Pócs János tartja a legfontosabbnak, míg a városi Fidesz-frakció ettől inkább ódzkodik, Pócs ezért inkább Gedeit nyerhette meg magának a javaslat benyújtására. A Fidesz-frakció végül szerda késő este bólintott rá a képviselő-testület feloszlatására, ami időközi választást is jelent, ez utóbbi 10 millió forintnál is többe kerülhet a városnak.

Kapcsolódó cikkek