Forgalomkorlátozások Szolnokon már hétfőtől – augusztus 20.

Megosztás

A Szent István-napi rendezvénysorozat miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani Szolnok belvárosában.

  • augusztus 12-én reggel nyolc órától augusztus 26-án délután négyig a Tiszai hajósok terét;
  • augusztus 19-én reggel hat órától augusztus 21-én reggel hatig pedig a Szegedi Kis István közt és az Ellmann Elvira utcát lezárják a közúti forgalom elől.

Augusztus 20-án a Tisza-hidat délután háromnegyed hat és fél nyolc között szakaszosan; este nyolc óra ötven perc és kilenc óra harminc perc között között pedig teljes szélességében lezárják.

A gyalogos és kerékpáros forgalmat

  • a Tisza-híd gyalogjárdáján délután fél hat és este fél tíz között;
  • a Tiszavirág hídon délután háromnegyed hat és este fél nyolc között, valamint este nyolc óra ötven perc és kilenc óra harminc perc között korlátozzák.
A tájékoztatás szerint a légiparádé ideje alatt (délután hat és este fél nyolc között) a megyeszékhely térségében nagyobb zaj- és hanghatás lesz tapasztalható.

A honvédség augusztus 16-án, kedden délután öt és este hét óra között, illetve másnap délután hat és hét óra között gyakorol a légiparádéra (esőnap augusztus 18.).

Kapcsolódó cikkek