Komoly sírrongálás a jászberényi temetőben, milliós kárt okozva – videó

Megosztás

Vandálok garázdálkodtak az egyik jászberényi temetőben a héten és súlyos károkat okoztak, sírokat gyaláztak meg és törtek szanaszét.

Egy jászberényi temetőben hatalmas károkat okoztak a vandálok. Letörték a fejköveket, felborították a vázákat és a mécseseket, és még a sírt jelző kereszteket is kihúzták a földből. A helyi lakosokat felháborította a sírgyalázás, a károkozás pedig milliós nagyságrendű.

Jászberényben egy csapat vandál több sírt is megrongált a helyi temetőben. Mécsesek, virágok és fejkövek hevernek mindenhol, a hír hallatán pedig több család is ellátogatott a sírhelyekre, hogy ellenőrizzék elhunyt hozzátartozójuk nyughelyét.

– Nagyon elítélem. Józan életű ember ilyet nem csinál, hogy míg más milliókat költ arra, hogy a halottját normális helyen tudja, azt mások tönkre teszik – nyilatkozta egy helyi nő, akit teljesen felháborított a sírrongálás.

A vandálok okozta kár milliós nagyságrendű, mivel több sírt is tönkretettek.

 Az a véleményem, hogy ez nagyon borzasztó állapot, ha ez így van. Azok, akik itt vannak, azok nyugodjanak, ők nem tudnak már változtatni a kialakult helyzeten. Én nem vagyok érintett, három sír is van, ahová eltemették a hozzátartozóimat, de mindegyik érintetlen – írja a Blikk. (Borítókép: Tények)

Kapcsolódó cikkek