Annyira leálltunk a teszteléssel a világban, hogy a WHO sem érti már, merre halad a koronavírus-járvány

Arra figyelmeztettek a világszervezetnél, hogy attól, hogy rettentő kevés tesztelést végeznek a világban mostanában, még semmi garancia nincs arra, hogy nem alakul ki valahol egy új vírusvariáns. Erről azonban így nem lesz időben tudomásuk, csak amikor már komolyra fordul a dolog. A koronavírus terjedésének nyomon követésére szólította fel a nemzetközi közösséget az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója kedden Genfben tartott sajtókonferenciáján – írja a 444.hu. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ szakosított szervezete egyre kevésbé lát tisztán a tesztelések csökkenő száma miatt. “Ahogy egyre több ország csökkenti…

Tovább olvasom

Az oroszok leállították a gázszállítást, a lengyelek ezt a Gazprom szerződésszegésének tekintik

Durvul a helyzet gázfonton, úgy tűnik, Lengyelország már semennyi gázt nem kapott kedden az oroszoktól. Az ügynek itt természetesen nagyon nincs vége. Kedden több lengyel lap és portál is megírta, hogy leállt a gázszállítás, és ugyanerről írt az Interfax hírügynökség is. Az utóbbi beszámoló szerint KEDD REGGEL ÓTA LENGYELORSZÁG MÁR NEM KAP GÁZT A JAMAL-EURÓPA VEZETÉKEN. Mindeközben a lengyel gázimportot lebonyolító vállalat, a Gaz System közölte, hogy a szerdai előrejelzések is azt mutatják: szinte semennyi gáz nem fog érkezni a Jamal vezetéken.  Az első sajtóhírek után aztán nem sokkal az orosz…

Tovább olvasom

Százzal csapódhatott a földbe Szolnoknál a világbajnok ejtőernyős

Óriási baleset érte Gál őrmestert ugrásgyakorlat közben. Élet és halál között van, kórházban küzdenek az életéért. A szokásos tavaszi ugrásgyakorlatot hajtották végre a szolnoki ejtőernyős katonák, amikor az egyik fiatal kiképzőt baleset érte, írta meg a Blikk. Helikopteres ugrásnál, a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljának kiképzése közben érte baleset a katonát. A körülményeket részletesen egyelőre nem ismerjük, de azt tudni, hogy a világbajnok Gál Szabolcs őrmesternek kinyílt ugyan az ernyője, de vélhetően kicsúszott a kezéből az ernyő kupolájának irányító zsinórja. Most élet és halál között van, kórházban kezelik.…

Tovább olvasom

Szomorú a szamuráj: elítélték Kozsót áramlopás miatt

Elfogadta Kocsor Zsolt – ismertebb nevén Kozso – az elsőfokú bíróság ítéletét az áramlopási ügyben, kétmillió forintos büntetést kell kifizetnie a zenésznek, valamint a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is neki kell állnia. Kozso az irányítása alatt működő és általa üzemeltetett teaházban, Zöld Teknős Barlangjában a villanyóra manipulálásával több mint 1 millió 700 ezer forintos kárt okozott az ELMŰ-nek még 2013-ban. A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, a kármegtérítését és egészségi állapotát. A bíróság április 14-én ítélte el Kozsot, a Blikk cikke szerint az áramlopás…

Tovább olvasom

Lebontják a nyolc méteres orosz-ukrán barátság emlékművét Kijevben

Lebontják a Kijev fölé tornyosuló orosz-ukrán barátság emlékművét – írja a BBC. A nyolc méter magas bronzszobor két szovjet – egy orosz és egy ukrán – munkást ábrázol és 40 éven át volt része az ukrán főváros látképének, ám nyolc évnyi válság és két hónapnyi háborút követően a városvezetés úgy döntött, a szobornak nincs többé maradása. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere elmondta, hogy az oroszok pusztították el ezt a barátságot és az ő tetteik következtében nem lehet helye ennek a szobornak az ukrán fővárosban. A szobor eltávolítása viszont kemény feladatnak tűnik, a BBC…

Tovább olvasom

Kilenc százalék fölött lehet az éves infláció

Az MNB addig folytatja a kamatemelést, amíg vissza nem tér az infláció 3 százalék környékére, ez azonban legkorábban 2024-ben történhet meg – hangzott el a jegybank vezetőinek sajtótájékoztatóján. Matolcsy György arról is beszélt, egy kétéves programról szóló javaslatot adnak át hamarosan a kormánynak. Az egymást követő második hónapban is 100 bázisponttal emelte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamatot, ezúttal 5,4 százalékosra. A döntés bejelentése után egy órával Matolcsy György jegybankelnök tartott sajtótájékoztatót, és ezzel egy időben az MNB honlapjára is felkerült a kamatdöntés indoklása. Az alapkamatot tavaly júniusban kezdte…

Tovább olvasom

Tízből hatan egy évvel a fertőzést követően is érzik a Covid egyes tüneteit

A koronavírus-járvány során vált ismertté az a jelenség is, amit a szakértők hosszú (angolul long) Covidnak neveztek el. Az olyan tüneteket soroljuk ide, amik azután is megmaradtak, hogy a páciens igazolhatóan leküzdötte a betegséget. Ez a jelenség azonban még ma is tartogathat meglepetéseket, és éppen erre világít rá egy új tanulmány is – számolt be róla az Interesting Engineering nyomán magyarul a HVG. A szakértők a munka során 289 olyan pácienst vizsgáltak meg, akik az elmúlt egy évben bizonyíthatóan elkapták a koronavírust. A válaszokból az derült ki, hogy az alanyok 59,5 százaléka még…

Tovább olvasom

Sajtóinformációk szerint újabb gyanúsítottjai vannak a Völner–Schadl-ügynek

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) két új gyanúsítottat hallgatott ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkár (képünkön) és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke korrupciós ügyében – írja a 24.hu. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint ezzel a gyanúsítottak száma 15-re emelkedett, akik közül többen beismerő vallomást tettek. Schadl György és két másik ember letartóztatásban van május 8-áig, a többi három gyanúsított szabadlábon védekezhet. Egy gyanúsított házaspár férje sírva tagadott mindent, felesége a gyerekeikre hivatkozva mentegetőzött a bíróságon, ám mindkettejüket letartóztatták. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint többen is beismerő vallomást tettek, arra vonatkozólag…

Tovább olvasom

Két gyereket és egy óvónőt is lelőttek egy oroszországi óvodában

Lövöldözni kezdett egy férfi a közép-oroszországi Uljanovszk város egyik óvodájában, agyonlőtt két gyereket és egy óvónőt, majd magával is végzett – írja a Deutsche Welle Dmitrij Kamalra, az uljanovszki terület hatóságainak szóvivőjére hivatkozva. Kamal elmondta, a gyerekek pontos életkora nem ismert, de feltehetően három és hat év közöttiek lehetnek. A rendvédelmi szervekre hivatkozó orosz hírügynökségek szerint a „lövöldözés oka valószínűleg családi konfliktus” volt. A lövöldözés során a támadó is életét vesztette. (hvg.hu)

Tovább olvasom

Csányi Sándor elengedné a rezsicsökkentést

Odaszúrt a kormány gazdaságpolitikájának Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, aki a pénzintézet partnereinek szervezett Agrár Gálán mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a magas energiaárakhoz alkalmazkodni kell, ugyanis azok velünk maradnak. A „rezsicsökkentés nem jó”, mert a spóroláshoz a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a növekvő terheket – mondta. A bankvezér szerint a 4,9 százalékos hiány eléréséhez uniós megállapodással 500 milliárd forintos, anélkül 1700 milliárd forintos kiigazításra van szükség. Úgy vélte, ha Magyarország sikeresen megállapodik az unióval, és a háborút is lezárják a felek, akkor gyors kilábalás…

Tovább olvasom