Ha az ellenzék győz, a kerítés marad, a TEK nem

Megosztás

Konkrét elképzelései vannak az ellenzéki vezetőknek, mi történik, ha sikerül leváltani Orbán rezsimjét.

Átalakítanák a terrorelhárítás szervezetrendszerét, és gondoskodnának a rendészetben dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsüléséről – egyebek közt erről esett szó az Egységben Magyarországért rendvédelmi programját bemutató keddi sajtótájékoztatón.

Lengyel Róbert volt rendőrtiszt, jelenlegi siófoki polgármester, az Egységben Magyarországért rendészetért és katasztrófavédelemért felelős szakpolitikai kabinetvezetője elmondta: vissza kívánják állítani a vidéki körzetmegbízotti – régies elnevezéssel: falurendőri – szolgálatot.

„A Terrorelhárítási Központ a jelenlegi formájában nem maradhat meg” – folytatta a kabinetvezető.

Szerinte ugyanis a TEK „rendőrség a rendőrségben” rendszer szerint működik, az Országos Rendőrfőkapitányságnak semmiféle ráhatása nincs a terrorelhárító tevékenységre. A terrorelhárítást vissza kell integrálni az ORFK egyik szervezeti egységeként. Annak sincs semmi szakmai indoka, hogy három különböző szervezet lássa el a miniszterelnök, a házelnök és az államfő személyi védelmét – tette hozzá. Megtartanák viszont a paksi erőmű védelmében fontos szerepet játszó mostani TEK főosztályt.

A TEK utódszervezetének terrorfelderítési, bűnügyi munkát nem kell majd végeznie, azt az ORFK-ba integrált – vagyis a Készenléti Rendőrségből kiemelt – Nemzeti Nyomozó Iroda fogja ellátni. Az ORFK-n önálló korrupcióellenes igazgatóság felállítását is tervezik.

„A határkerítés felállítása és működtetése jó szakmai döntés volt, és ennek a kerítésnek maradnia kell” – szögezte le Lengyel Róbert.

Az önálló határőrég esetleges visszaállításával kapcsolatos elgondolásokról azt mondta: nem az elnevezésen múlik, hogy jó-e a határőrizet. Azt tervezik, hogy az ORFK-n belül határ- és idegenrendészeti főigazgatóságot állítanának fel. A határőrizet ellátására állandó jelleggel kell embereket a helyszínre telepíteni, és számukra a lakhatást megoldani.

A kabinetvezető az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal kapcsolatban elmondta: a tűzoltóknak vissza kell adni a nevüket is. Szólt emellett a szolgálatok „vízfejtelenítésének” a szükségességéről.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje Tolna 1. számú választókerületében, a sajtótájékoztatón kijelentette: a Fidesz-kormány alatt a rendvédelem területe „katasztrófa sújtotta övezet lett”, és a leszerelési, elvándorlási hullám folytatódásának jelenleg csak a járvány miatti tilalom szab gátat. Ennek egyik oka, hogy

2008 óta nem emelkedett a rendvédelmi illetményalap.

A szocialista politikus ennek rendezésén, a béremelési ígéreten túl kilátásba helyezte, hogy új szolgálati nyugdíjrendszert fognak bevezetni, rehabilitálják a méltatlanul meghurcolt szolgálati nyugdíjasokat, helyreállítják a rendvédelmi szakszervezetek jogosítványait, valamint megerősítik az alapvető jogok védelmét a rendvédelem területén. A részleteket az Egységben Magyarországért keddi sajtótájékoztatóján ismerhettük meg.

Kapcsolódó cikkek