Átadták az M4-es autóút új, 27 kilométeres szakaszát – sokak szerint hatalmas késéssel

Megosztás

Nem kérdés, hogy biztonságosabb lesz a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közlekedés, de rengeteg évet késtek ezzel a beruházással a felelősök. Igaz, legalább elkészült, még ha csökkentett színvonalon is.

Az M4 gyorsforgalmi út építése 2017-ben kezdődött az Üllő-Cegléd szakasz építésével – írja a Nif.hu. Az azóta eltelt majd öt év óta már közel 92 kilométert használhatnak a közlekedők. Kétszer két sávon juthatnak el az M0-tól Abonyig és birtokba vehették a Berettyóújfalu- Nagykereki-országhatár közötti autópálya szakaszt is.

Az M4 gyorsforgalmi út Budapest-Abony közötti szakaszának folytatásában épülő Abony-Törökszentmiklós közötti szakasz kivitelezése 2019 nyarán indult. A 27 kilométeres gyorsforgalmi úton 4 csomópont épült Abony-keletnél, a Jászberényi és a Besenyszögi útnál, valamint Törökszentmiklós-nyugatnál. Az autósok komfortját két pihenő szolgálja: a Fokorú-pusztai egyszerű és a Szolnoki komplex pihenő, mely a későbbiekben benzinkúttal lesz bővíthető. A szakaszon 27 műtárgy épül, melyekből jelentősebbek a Zagyva feletti 168 méter és a Millér ér feletti 110 méteres hidak.

A projekt keretében új híd épült a Tiszára. A Tisza ártéri hídja 415 méter, míg a mederhíd, a Szapáry híd 758 méter hosszú. Ez utóbbi 8327 tonna súlyú, kétpályás, ortotróp pályalemezes, ferde gerincű, egycellás acél szekrényszerkezetekből áll össze. A teherviselő szerkezet összesen 644, átlagosan 13 tonna tömegű fő elem összeillesztéséből készült el. Legkisebb eleme 6,5 tonna, legnagyobb eleme 34,1 tonna. A híd Tisza feletti 148 méteres nyílásköze ebben a szerkezeti kialakításban Magyarországon rekordhosszúságú.

Hány politikus fér még oda szalagot átvágni?

Az egyik szolnoki Facebook-csoportban azonban fontos dolgokra világítottak rá.

” Jó, hogy elkészült 40 év után, 6 év késéssel, csökkent műszaki tartalommal, mert autópályából gyorsforgalmi út lett. Legalább nem jön be baleset esetén a 4-es forgalma Szolnokra. Köszönet persze nem jár érte, mert szinte az utolsók között lett kész, Pesttől 100 km-re úgy, hogy ennek is Fegyvernekig kellett volna épülni.

Az utolsó okos ember ebben a kategóriában is a karcagi Czinege Lajos volt, mert a 4-es elkerülőt a ’70-es években kiharcolta Karcagnak, és nem a posta előtt fordult onnantól a 4-es. Egyébként, ha hagyjuk magunkat, akkor a Déli Autópálya 1993-1996 között ingyen megépül 670 km hosszan, és az átmenő forgalom nem terhelte volna a városokat (olasz-francia reláció a várható délszláv háború miatt), de Budapestet nem érintette, így az akkori közlekedési vezetés -KKA-elzárkózott.”

Kapcsolódó cikkek