A fideszes vezetésű vizsgálóbizottság jelentésének láttán kimondható, csak Karácsony alaptalan lejáratása zajlott

Megosztás

A jelentés egyértelműsíti, hogy nem voltak irányított pályázatok és nem született semmiféle döntés a Városháza eladásáról.

A Fővárosi Közgyűlés többsége tudomásul vette a Városháza eladásának ügyét vizsgáló bizottság jelentését szerdán – adta hírül az MTI szerda délután.

Korábban a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja ragaszkodott ahhoz, hogy a városvezetés vizsgálja ki az állítólag Városháza-ügyet, miután heteken keresztül kiszivárogtatott beszélgetések arra utaltak, hogy az Önkormányzat el akarja vagy akarta adni az épületet – ezért állt fel a vizsgálóbizottság novemberben.

„A dokumentum rögzíti: nem született olyan döntés, hogy a városvezetés eladja a Városháza épületét, és nem támasztotta alá semmilyen bizonyíték az irányított pályázatokra vonatkozó sejtetéseket sem, ahogyan a «jutalékos rendszer» működésére utaló nyomokat sem találtak.”

Ez azért is aláhúzandó, mert a vizsgálóbizottságot a fideszes polgármester Kovács Péter vezette.

Soproni Tamás, VI. kerületi momentumos polgármester, a bizottság alelnöke szerint a kisebbségi vélemény tele van szubjektív elemekkel, a propagandasajtóban megjelent vélemények felerősítése csupán. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd I. kerületi polgármestere szerint is sikerült bizonyítani, hogy csak egy lejárató kommunikációs kampány zajlott. Karácsony Gergely főpolgármester is azt emelte ki, hogy a kormánypárti képviselők asszisztáltak egy lejárató-kampányhoz. További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek