Megint rongálás történt Szolnokon, de zajlanak felújítások is

Megosztás

Ezúttal táblák estek az érthetetlen vandalizmus áldozatául, de szerencsére most megúsztuk ennyivel. Közben a nagy játszótér padjait felújították és a beszakadt csatornafedelek ügye is elmozdult a holtpontról.

A részleteket Borda Zoltán osztotta meg az egyik szolnoki Facebook-csoportban.

“03-as körzet apróságai.

Igazi jóhír, hogy a Lovas István utcai nagyjátszótér padjait végre felújították. 🙂 Csak az zavar kicsit, hogy a helyreállításukat 2020. november 13-án kértem először és azóta többször is sürgettem. 🙁A játszótér “házirendjét” mutató tábla is a helyére került.

A Vodafone Hild Viktor utca mellett lévő kapcsolószekrénye előtt beszakadt fedlapok ügyében is elindult valami. Talán ez is hamarosan rendben lesz.Továbbra sem szűnt meg az oktalan rongálás. Most a taxi-drosztnál és a Lovas István utca elején található KRESZ-táblák estek áldozatul. 🙁

Kapcsolódó cikkek