Több mint 10 millió forintot csalt ki szerelmétől egy férfi Jászberényben

Megosztás

Két és fél év börtönre ítélték az elkövetőt – derül ki a Szolnoki Törvényszék közleményéből.

A Jászberényi Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, 2 év 6 hónap börtönre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyektől, és az általa kicsalt összeg kártérítés címén történő visszafizetésére kötelezte azt az ötvenes éveiben járó, büntetlen előéletű férfit, aki az ítélet szerint 2012. és 2016. között, mintegy négy év alatt, több részletben, összesen 13.405.000 forintot kért és kapott kölcsön egy nőtől, akivel érzelmi viszonyt ápolt, anélkül, hogy szándéka és lehetősége lett volna annak visszafizetésére.

Az ügyben 2020. január 30-án emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság egy előkészítő ülést és több tárgyalást tartott, majd 2022. január 14-én ítéletet hozott.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért, míg a védelem elsődlegesen felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

Kapcsolódó cikkek