Reszkessetek betörők a valóságban – egy hónapra egyedül maradt az ünnepek alatt egy 11 éves gyermek

Megosztás

Először az édesanya utazott el otthonról még novemberben, majd nem sokkal később az édesapa is. Igaz, legalább élelmiszert hagytak otthon a kisgyermeknek, hogy elláthassa magát. A hatóságok azonban értesültek a képtelen történetről.

Gyerekbántalmazással vádolnak egy arizonai házaspárt, mivel a hatóságok szerint az ünnepek alatt egy hónapra felügyelet nélkül hagyták otthon a 11 éves fiukat – írja az NBC.

 A szülők, akik otthon hagyták a gyereket.  Fotó: Cochise County Sheriff’s Office

A 34 éves anyát és a 40 éves apát múlt hét szerdán vették őrizetbe Elfridában, Cochise megyében, amikor végre hazaértek.

A gyereket december 12-én találták meg otthon a hatóságok, miután valaki értesítette őket, hogy már egy ideje egyedül van – közölte a seriff irodája. Kiderült, hogy az anya Hálaadás előtt (nov. 25.) utazott el az államból, az apa pedig nem sokkal később.

A fiú elmondta, amikor megtalálták, hogy két hete nem ment iskolába, és fagyasztott ételeket hagytak neki a hűtőben, hogy ellássa magát. Miután a szülőket nem tudták elérni, a fiút átadták a gyermekvédelmi szolgálatnak. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek