Boldog István már tudja, mihez kezd az életével politikai karrierje után

Megosztás

Az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával vádolja megalapozottan, az eljárás évek óta folyik, ám Boldog még mindig Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik kormánypárti aktív képviselője. Nem tart attól, hogy nem tud majd megélni politikusi pályafutása végeztével.

„Van két kezem, két lábam, egy fejem, és eddig is megéltem, mielőtt politikus voltam, és ezután is meg fogok élni”

– mondta Boldog István, a többek között hivatali vesztegetés elfogadásával vádolt fideszes országgyűlési képviselő a mezőtúri televíziónak adott interjújában. Boldog december elején jelentette be, hogy nem indul a ’22-es választáson, és visszavonul az országos politizálástól. Elmondása szerint már 2010-ben sem igazán örült a felesége az országos politizálásának, de az elmúlt két év annyira megviselte a tágabb értelemben vett családját, hogy így döntött. A részletekről a Telex.hu számolt be.

„A saját életükben nem boldoguló emberek a saját frusztráltságukat, mondjuk, az anyósomra meg a saját édesanyámra vetítették ki”

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy

„vannak, akik már lakolnak is érte, hiszen följelentéseket tettem ezekben az ügyekben. Van, ahol már megszületett az ítélet, és van, ahol meg fog születni az ítélet.”

„Így 55 éves kor után már az ember elgondolkodik azon, hogy mi a jobb: a politikai karrier, a nemzeten, a választókörzeten, a választópolgárokon való segítség, vagy pedig, mondjuk, jó három év múlva kapni egy pohár teát este, és beszélgetni a családdal. És én a családot választottam” – fogalmaz Boldog, aki szerint lehet politikusokat ütni, de nem szabad a rágalmazásig és becsületsértésig eljutni, és nem kell az ember családját is belevonni ebbe, ő ezt már nem is akarja folytatni: „nincs szüksége a családomnak arra, hogy tovább szenvedjen ettől”.

Ebben a körzetben a jobbikos Csányi Tamás lesz az ellenzék közös jelöltje. Vele kapcsolatban Boldog úgy fogalmaz: „Az a szerencséje, hogy én nem indulok, mert egyébként a politikai karrierjébe akkor én tenném be, azt hiszem, a koporsójába az utolsó szöget, ennek a politikai karriernek. Így nem én fogom, hanem az utódom.” Az sajnos nem derül ki a beszélgetésből, hogy ki lesz az utódja, csak annyi, hogy ő ajánlott valakit a párt vezetésének.

Boldog ugyanerről a törökszentmiklósi T1 televíziónak adott interjújában is beszélt, ahol azt is elmondta, hogy százhúsz évig tervez élni. De arról is beszél, hogy ő – ellenfelével szemben – ma is ugyanaz az ember, aki régen volt, ugyanazokért az elvekért áll ki, ugyanabban a futballcsapatban játszik, és:

„Semmivel nincs több vagyonom, mint amit a családom gyakorlatilag a lakástakarékok illetve a keresetünk alapján össze tudott rakni. Mindig nagyon nyugodt vagyok ebből a szempontból, hiszen a feleségem vagyonnyilatkozata, az enyém és a gyerekemé is nyilvános. És aki végigköveti az elmúlt harminc évet, amit a politikában töltöttem, az láthatja, hogy a jövedelmemnél nagyobb vagyongyarapodásom nem volt, nincs is rá szükségem.”

Boldog januárban úgy fogalmazott: „ez egy csúnya politikai kampány, amelynek én vagyok az elszenvelgője, aminek a vége sajnos nagyon messze van”.

Kapcsolódó cikkek