Rusvai szerint a fertőzöttek számának lépcsőzetes emelkedése várható

Megosztás

A virológus szerint a negyedik hullámban a betegek és a halottak száma már nem lesz olyan magas, mint tavasszal volt, azonban a fertőzöttség már más kérdés. „Az oltottak is fertőződnek, de nem betegednek meg. Ők rontják majd a fertőzöttségi statisztikát, de nem helyeznek nyomást az egészségügyre, a kórházakra” – mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában a virológus.

Rusvai arról is szólt: figyelmeztető jel számunkra az, hogy Nagy-Britanniában és Izraelben is, tehát a magas átoltottságú országokban a kórházi kezelés elsősorban a nem oltottakra korlátozódik, az oltottak pedig enyhébb formában átvészelik a fertőzést. Szerinte az lenne a jó, ha Kelet-Magyarországon a regisztráció kötelezettségét is eltörölnék, hiszen sokan, a szegregációban élők közül, emiatt nem élnek az oltással.

Rusvai lépcsőzetes emelkedést vár szeptember elejétől a különböző tömegrendezvények miatt: ősz elejére beérik a tűzijáték, mint tömegrendezvény hatása. Következő nagy kockázatos esemény az iskolakezdés, ahol a nyaraló, oltatlan gyerekek találkoznak. Majd a következő pont az Eucharisztikus Kongresszus, utána a vadászati kiállítás. A virológus hangsúlyozta a harmadik oltás felvételének fontosságát.

via atv.hu

Kapcsolódó cikkek