Az egész országban megismerték a nevét, bár korántsem ilyen „hírnévre” vágyott. Egy drámai esemény egyetlen csapásra megváltoztatta az életét. 2019. novemberében Bernadett súlyos családon belüli erőszak áldozatává vált, ami maradandó egészségügyi károsodást is okozott. A családon belüli erőszak egyáltalán nem ritka Magyarországon, azonban még mindig tabu témának számít. A feltárt esetek azt mutatják, hogy növekszik a bántalmazott családtagok száma, ugyanakkor azt senki sem tudja pontosan, hogy valójában mennyi család él át szörnyűségeket, mert gyakorta marad a „falakon belül” az erőszakos cselekmény ténye. Különösen akkor, ha az áldozat nem kerül orvoshoz…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Novák Katalin kitüntette a botrányba keveredett Böjte Csabát
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án Esztergomban, a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend átadásakor. A Magyar Szent István Rendet Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó kapta, míg a Magyar Becsület Rend Böjte Csaba ferences rendi – Budaházyért gyerekekkel közösen imádkozó – szerzeteshez került. Böjte Csabának nem ez volt az egyetlen botránya. Az elmúlt időszakban derült fény arra is, hogy az alapítványa által működtetett otthonokban előfordult fizikális bántalmazás és szexuális zaklatás is. Emiatt az egyik nevelőt azóta jogerősen 28 év börtönbüntetésre is…
Tovább olvasomGeszti Péter: A magyar politika szavazatmaximalizálása állandó mentális háborús félelmet generál
A magyar néplélek rejtelmeiről, az egyéni és a társadalmi boldogulás lehetőségeiről és nehézségeiről beszélgettek Geszti Péterrel a Szemlélek Társalgóban. Nagy adomány a nem panaszkodás képessége – vetette fel bevezetésként Geszti Péter, miközben elismerte: súlyos állapotban van, egyre mélyebbre ássa magát Magyarország, de szerinte ebben a helyzetben is meg kell tudni találni a belső egyensúlyt. Geszti Péter véleménye szerint a külső körülmények és a közösségi média térhódítása is megnehezíti a boldog élet megvalósítását. “Egyrészt mindenki pozitív dolgokat akar magáról mutatni a közösségi oldalakon, de ezek kreált képek, amik nem a valóságot…
Tovább olvasomKósa Lajos minden szava arany: “A sörtől böfögünk, sáskát meg nem eszünk”
Akinek esetleg hiányoztak Kósa Lajos szállóigévé lett mondatai, annak most van egy jó hírünk. A politikus Debrecenben járt és szokás szerint brillírozott: például azt javasolta az európaiaknak, hogy hortobágyi palacsintába tekerjék a sáskákat.
Tovább olvasomÜgyfélbaráttá teszik a vendégmunkások ügyintézését
Szolnokon is egyre több a külföldi vendégmunkás. Most ezek hazánkba történő beáramlását könnyíti meg a jobboldali Orbán-kormány.
Tovább olvasomEmelkedik a gyorshajtásért és ittas vezetésért kiszabott bírság szeptembertől
Megjelent a rendelet, a következő hónaptól kezdődően az eddiginél többet kell kifizetnie annak, akit szabálysértésen kapnak.
Tovább olvasomMese habbal, hogy majd lesz fizetésemelés
Mintha a Mátrix című filmben lennénk. Az emberek egy illúziót látnak. ami azt sugallja nekik, hogy egyrészt egy jó világban élnek, másrészt pedig egy olyanban, amit nem lehet megváltoztatni. Ezt mondta Timár Krisztina szolnoki volt tanár annak a videónak az elején, amiben három pedagógus beszél arról, miért hagyták el szeretett pályájukat.
Tovább olvasomVisszatér a kánikula, 29-35 fok körüli maximumok jönnek
Augusztus 20-án is jellemzően napos időre van kilátás, bár egy-egy zápor, zivatar előfordulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Tovább olvasomPSZ: Az iskolák nagy része alkalmatlan a nyári hőségben való tanulásra
Nem tetszik a szakszervezetnek a tanév meghosszabbításának ötlete, a Belügyminisztérium Szlovákiával példálózik.
Tovább olvasomSzolnokról indulhat új vasútvonal Győrbe
A tervek szerint Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávon kétvágányú, villamosított, 100-120 km/h sebességre alkalmas vasúti pálya épül majd, részben új nyomvonalon.
Tovább olvasom