Közelít a csúcshoz az influenzajárvány: egy hét alatt 65 ezer beteg

Több mint húsz százalékkal nőtt a betegek száma az előző héthez képest. „Elég nehéz megmondani, hogy most hol tart az influenzajárvány, de feltehetően közeledünk a csúcsához, hiszen az év eleje óta hétről-hétre növekedés tapasztalható a megbetegedések számában. Azt azonban nem lehet tudni, hogy már a múlt héten elértük-e a csúcsát, vagy ezen a héten el fogjuk-e”, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az InfoRádióban. Molnár Zsuzsanna tájékoztatása szerint egy hét alatt 21 százalékkal nőtt a betegek száma. Az NNK adatai szerint az elmúlt hét során 295 600-an fordultak akut…

Tovább olvasom

Győrfi Pál szerint semmi baj az új ügyeleti rendszerrel, egy gyerekorvos szerint problémás – videó

A szóvivő dicsérte az ország keleti és nyugati csücskében fekvő megyékben bevezetett új ügyeleti rendszert, ám egy gyermekorvos úgy véli, hatalmas problémák vannak már az alapoknál. Olyanok is fognak ügyelni, akik életükben nem láttak még beteg gyereket, legfeljebb a sajátjukat. Míg az Országos Mentőszolgálat szóvivője dicsérte, egy névtelenül nyilatkozó gyermekorvos rámutatott az új ügyeleti rendszer problémáira. “Az első nap tapasztalatai alapján jól működik az új ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Az első napon a két vármegye…

Tovább olvasom

Ámokfutó autós életveszélyes előzési manővere – videó

Felháborító felelőtlenség, nem elég, hogy nem volt szabad a sáv, amiben az előzést megkezdte, száguldozós manővere során mintha szándékosan szorítaná le a szembejövőket. A szabálytalanság és a pofátlanság teteje. Az ügyészség köszönte szépen a felvételt és vádat is emelt. Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 30 év körüli férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton -írta közleményében az ugyeszseg.hu. A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette. A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett…

Tovább olvasom

Végképp veszélybe sodorta az uniós pénzek érkezését a Fidesz az orvosi kamara ellen hozott törvénnyel

Az Európai Bizottság egyértelműen állást foglalt, nem is titkolják, hogy nagyon nem tetszik nekik sem a törvény és annak benyújtási módja. Ez az uniós pénzekhez történő hozzáférés akadályát képezheti önmagában is. Orbánék ismét nagyot húztak, ebből így biztosan nem lesznek EU-s pénzek egy ideig, a vállalásokkal tökéletes ellentétben cselekszik a kormány, nem először. Mivel a pillanatnyi politikai érdek úgy kívánta. Az Európai Bizottság hivatalosan úgy tájékoztatta az EUrologust, hogy több szempontból is vizsgálni fogják az elfogadott jogszabály-módosítást. Felhívták a figyelmet arra, hogy 2019-ben, 2020-ban és 2022-ben is, az úgynevezett országspecifikus…

Tovább olvasom

Idei legnagyobb megméretésére készül az abonyi testépítő

Az abonyi Zelei Gábor bár korábban hosszú éveken át birkózott, majd a lovas sportban is kipróbálta magát, mégis, a nagyszerű eredményeket a testépítésben érte el. Hamarosan Spanyolországban is megméreti magát, ehhez azonban támogatókra is szüksége lenne. A versenyzés rendkívül költséges, és természetesen a speciális étkezés, és a táplálékkiegészítők is sok anyagi áldozatot követelnek. Magánszemélyek támogatása mellett hivatalos szponzort is keres a sportember, akinek logóját és cégnevét büszkén viselné mezén. A fiatalember neve fogalommá vált Abonyban, hiszen az ügyes kezű fodrász hosszú, kitartó munkával alakítja testét, mellyel rendre aratta a babérokat…

Tovább olvasom

Orbán: Megértem, amit Putyin mondott, de nem fogadom el, amit tett

A miniszterelnök az egyik legrosszabb forgatókönyvként említette, ha Oroszország elveszíti a háborút. Címlapos nagyinterjút adott a svájci Weltwoche című lapnak Orbán Viktor, amit a 444.hu szemlézett. A beszélgetés talán legnagyobb újdonságot hozó részében Orbán sokkolóan rossz forgatókönyvként említette azt a lehetőséget, ha Oroszország elveszítené a háborút: úgy fogalmazott, hogy elképzelni sem szeretné, mi történne ekkor. “Oroszország egy atomhatalom. Ez egy geopolitikai sokk lenne, egy globális méretű, potenciálisan pusztító földrengés, sokkal rosszabb, mint Jugoszlávia összeomlása. Maga a tény, hogy Nyugaton most könnyedén veszik az ilyen forgatókönyveket, az a valóságtól való nyugtalanító,…

Tovább olvasom

Szarral bekent falra és poloskákra panaszkodott a magánzárkába zárt Schadl György

Ügyvédje panaszt tett az emberi méltóságot sértő és jogállamban megengedhetetlen körülmények miatt. „A fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák” – írta Schadl György ügyvédje, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt elnökét 2022 februárjában magánzárkába helyezték át. Schadl fogvatartási körülményei miatt Kardos Éva védő panaszt nyújtott be, szerinte azok „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”, írja a Telex. „Védencem a letartóztatása ideje alatt mindvégig példás magatartást tanúsított, a hatóságokkal mindenben együttműködött, magatartása ellen soha semmilyen kifogás…

Tovább olvasom

Halottszállítók lopták meg a halottat – VIDEÓVAL

A Székesfehérvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt bíróság elé állította azt a két férfit, akik Székesfehérváron munkavégzésük során ellopták egy elhunyt nő pénzét. A vádirat szerint a két férfi halottszállítóként dolgozott, amikor 2022. december 30-án, az elhunyt személy elszállítása érdekében megjelentek annak lakásán. A lakásban a vádlottakat az elhunyt testvére fogadta, aki korábban az elhunyt kézitáskáját az abban lévő 100.000 forint készpénzzel együtt a lakás nappalijának a kanapéján helyezte el a saját táskája mellett. Miután a vádlottak megérkeztek, az egyik férfi kezével a táskákra mutatva a társa figyelmét azokra felhívta,…

Tovább olvasom

Hajmeresztő: csak pár centin múlt, hogy az ámokfutó nem okozott tragédiát – VIDEÓVAL

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 30 év körüli férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton. A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett a 710-es főúton, amikor irányjelző használata nélkül és nem törődve a szemből érkező személyautóval, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett. A vádlott bár látta a szemközti sávban közeledő járművet, az előzést nem szakította meg, és annak ellenére, hogy az előzött tehergépkocsi vezetője segítőkészen az út szélére húzódott, a…

Tovább olvasom

Szigorítás a TikTokon, napi időlimit lép életbe

Ha valaki még nincs 18 éves, egy nap maximum egy órán át használhatja az alkalmazást, különben kíméletlenül letilt. A következő hetekben lép életbe a TikTok új napi limitje, mely 60 percben határozza meg a képernyőidőt a 18 éven aluliak számára. Ha valaki túllépi a limitet, egy kódot kell beütnie, hogy tovább használhassa aznap az applikációt. A vállalat azután döntött a limit bevezetéséről, hogy tavaly létrehozott egy súgót, amely a képernyőidő kontrollálására biztatta a fiatalokat. A TikTok szerint a lépéssel tudatosabbá váltak a felhasználói, és a mostani reformjától is ugyanezt várja.…

Tovább olvasom