A kormány új állítása, Orbán gépe Olaszországban “technikai landolást” hajtott végre

Néhány napja még simán elismerték, hogy a miniszterelnök a hazafelé úton egy kis kitérővel (?) landolt és szállt ki Olaszországban és a fényképek tanúságai szerint napokig ott is maradt egy magánprogramon. Most egyik pillanatról a másikra egy ezzel teljesen ellentétes magyarázkodással állt elő a kormány. De a szabályok szerint ez is lehetetlen, lesz még mit faragni a történeten. “Ahogyan Gulyás miniszter úr a Kormányinfón már világosan kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatáson volt Egyiptomban, onnan visszafelé egy technikai landolás során szállt ki egy olaszországi repülőtéren” – ezt válaszolta az RTL kérdésére Kormányzati…

Tovább olvasom

Elindult a tanárper, a tankerületi vezetőt a bírónő máris igazmondási kötelezettségére emlékeztette

Az általa elmondottak ugyanis hatalmas ellentmondásban vannak, saját magával került zavarba. A két kirúgott pedagógus indította a pert, hogy jogtalanul mentették fel állásából. A tankerületi vezetőt ráadásul saját jogi képviselője is véletlenül ismételten ellentmondásba keverte. Igazmondási kötelezettségére figyelmeztette a bírónő a Belső-Pesti Tankerület vezetőjét két, engedetlensége miatt kirúgott tanár munkaügyi perének első tárgyalási napjának ötödik órájában. A tankerület vezetője a tárgyalás kezdetén nemhogy képmása, de neve nyilvánosságra hozatalához se járult hozzá, így csak név nélkül hivatkozhatunk rá – adta hírül a 444.hu. A vezető pár pillanattal a bírónő figyelmeztetése előtt előbb kifejtette,…

Tovább olvasom

„Nyugodtan állj kézen és fosd nyakon magad!” – ilyen „köszöntéseket” kap Cseh Katalin

Az év nőnapon kívüli maradék 364 napján egészen durva üzeneteket szokott kapni a Momentum EP-képviselője – ezekből olvasott fel néhányat. Cseh Katalin a Facebookra feltöltött videója mellé azt írta, hogy nőnap alkalmából sokan felköszöntötték, sok kedves köszöntést és virágot kapott, ugyanakkor az év többi napján egészen más üzeneteket kap. Fel is olvasott pár ilyen „jókívánságot” az alább látható videóban: Ezen kívül kívántak még Csehnek gázkamrába zárást is, de leggyakrabban szexuális aktusra buzdították. A teljes videót további “kedves” üzenetekkel itt lehet megnézni: via rtl.hu

Tovább olvasom

Hadházy feljelentette Orbánt, mert olaszországi kitérőt tett a kormányzati repülőgép

Hivatali visszaéléssel vádolja az ellenzéki politikus a kormányfőt, aki 3-3,5 millió forintos kárt okozhatott szerinte. Orbán Viktor február 27-én utazott Egyiptomba tárgyalni az Airbus A319-es típusú honvédségi csapatszállítóval. A gép március elsején indult vissza, azonban nem egyenesen Magyarországra jött, hanem egy kisebb kitérővel leszállt Pisában, majd rövid várakozás után elindult Budapestre. Ez a kitérő Hadházy Ákos számításai szerint nagyjából 1000 kilométeres volt, és legalább egy órával megnyújtotta a 160 fős utasszállító hazafelé tartó útját, mindez legalább 3–3,5 millió forint kárt okozott – írja a HVG.hu. Ezek alapján az ellenzéki képviselő hétfőn…

Tovább olvasom

Szolnoki helikopterekkel népszerűsítették a honvédséget Békéscsabán

A Magyar Honvédség vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár és a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterbázis kiképzési feladatot hajtott végre március elején Békéscsabán és környékén. Ennek keretében egy nap a honvédség lehetőséget biztosított a honvédelem, a katonai repülés iránt érdeklődőknek a Békéscsabán levő helikopterek megtekintésére, a katona állománnyal való találkozásra. A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóaljának meghívására a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium is képviselte magát a rendhagyó eseményen. A programon bemutatták a legújabb rendszeresített eszközeiket, vagyis több…

Tovább olvasom

Szolnoki halak kerültek a kunfehértói tóba

Nagytestű pontyok érkeztek Fehértóra, ezzel megtörtént a 2023-as szezon első telepítése a Kunfehértói Előre Horgász Egyesületnél. A szervezet 16 mázsa pontyot vásárolt Szolnokról. A fürdőtóba nagyjából 11 mázsa ponty került, köztük sok nagyméretű, 6-8 kilós is, a III. tóba pedig 5 mázsa háromnyaras uszonyost engedtek. – Az egyesületnek határozott célja, hogy minél több nagytestű pontyot telepítsünk a tavainkba. Ezáltal is szeretnénk népszerűsíteni a napijegyes horgászok körében a Kunfehértói vizeket. Tavaly is jó évet zártunk, de idén ezt is szeretnénk felülmúlni. A víz minősége kiváló, a halak nagyon szépek és egészségesek.…

Tovább olvasom

Nem az első: online munkát ígért a cég, majd felszívódott, tízezer embert verhettek át

Olyan is akad, aki több, mint egymillió forintját vesztette el az ügy során. A bárki számára egyszerűen elvégezhető, teljes mértékben online, mégis hatalmas bevétellel kecsegtető ajánlatokat érdemes bizalmatlansággal fogadnunk. Főleg, ha még pénzt is kérnek bármilyen jogcímen először tőlünk. Itt is egy hatalmas átverés történt. Egymillió-kétszázezer forintját veszítette el az a férfi, aki bedőlt az online munkát ígérő cég ígéreteinek, amely szerint “internetes munkával gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez előbb be kellett fektetni valamennyit”- számolt be az RTL Híradó. Azonban nem a becsapott férfi volt az egyetlen károsult, becslések szerint legalább…

Tovább olvasom

Kié a felelősség? Büntetőeljárás indult az M1-esen történt tömegkarambol miatt

A sztráda útkezelője mossa kezeit, hogy ők megtették, hogy figyelmeztették az autópályán utazókat a veszélyre, de a forgalom lelassítása, illetve korlátozása, netán elterelése fel sem merült. Az is igaz, hogy amit a kamion fedélzeti kamerájának szemszögéből láthattunk, a nagyon korlátozott látási viszonyok ellenére a becsapódó járművek vezetői nem igazán csökkentették sebességüket, annak ellenére, hogy alig 15-20 méter lehetett a látótávolság. Mindkét irányban járhatóvá vált az M1-es autópálya, miután befejeződött a műszaki mentés a március 11-én délután fél 3-kor Herceghalom térségében történt tömegszerencsétlenség után. Az ORFK közölte: a rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával…

Tovább olvasom

Akár havas eső vagy hó is eshet március 15-én

Folytatódik a változékony idő a jövő héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből. Hétfőn az ország déli részein fátyolfelhős idő várható, míg az északi megyékben a felhőzet olykor – főleg a délután második felében – meg is vastagszik, de csapadék ott sem valószínű. A déli, délnyugati szél élénk lesz, főleg az Észak-Dunántúlon…

Tovább olvasom

Egyetemi rektor: nem oldaná meg a gondokat, ha a kormány fizetné az ösztöndíjakat

Horváth Zita szerint ugyanis nem csak pénzkérdés az Erasmusból és a kutatói programokból való kizárás. Január elején derült ki, hogy az Európai Bizottság 21 magyar egyetemen felfüggeszti a hallgatói Erasmus- és a kutatói Horizon-programot. A döntésről az intézmények is csak a sajtóból értesültek – mondta pénteken az RTL Híradónak a Magyar Rektori Konferencia modellváltó tagozatának elnöke. Horváth Zita úgy fogalmazott: „mi vártuk, hogy kapunk valamiféle megkeresést közvetlenül az Európai Bizottságtól mint érintett intézmények. Ezt mi nem kaptuk meg.” Ezért találkozót kértek, majd egy hete levélben is jelezték a bizottságnak, hogy elfogadhatatlannak tartják…

Tovább olvasom