A repülőgépe lezuhanását még túlélte a férfi, ám a hatalmas sebességgel érkező vonattal való csattanást biztosan nem sikerült volna. Szerencsére a segítség még pont időben érkezett, szó szerint másodperceken múlott a tragédia. Drámai felvételek járják be az amerikai médiát, miután vasárnap délután rendőrök heroikus körülmények között mentették meg egy férfi életét – írja a 444.hu. Vasárnap kora délután egy Cesna 172-es szállt fel a kaliforniai Paicoma Whiteman repteréről, ám meghibásodás miatt hamar kényszerleszállást kellett végrehajtania. A kényszerleszállás azonban alaposan félresikerült, és a gép vasúti síneken ért földet, a pilóta pedig…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Hírek a határon túlról
Defibrillátor szállításával mentett életet egy drón
Az eszköznek köszönhetően minden korábbinál gyorsabban érkezett a segítség a helyszínre. Egy defibrillátort szállító drón segített megmenteni egy 71 éves svéd férfi életét, akinek leállt a szíve – számolt be róla a hu.euronews.com. Az eset még december elején történt, azóta a férfi már sokkal jobban van. A drón 3 és fél perc alatt ért a beteghez, ami nagy segítséget jelentett, amíg a mentők megérkeztek. “Reggel volt, nagyjából 5 centi hó esett, úgyhogy kimentem letakarítani az autófeljárót. A feléig jutottam, amikor a földre zuhantam, másra nem emlékszem. A feleségem kinézett az…
Tovább olvasomBorzalmas tragédia, megörökítették, ahogy egy óriási sziklafal rázuhan a csónakázókra – videó
Legalább hét ember vesztette életét, amikor a meglazult sziklafal rázuhant csónakjukra. Annyira gyorsan történtek az események, hogy az áldozatoknak esélyük sem maradt a menekülésre. Legalább hét ember meghalt, amikor csónakázókra zuhant egy szikla egy brazíliai tavon – írja az Index.hu. További három embert még keresnek, harmincketten pedig megsérültek az ország délkeleti részén történt balesetben. Közülük kilencen vannak kórházban. Az interneten keringő videó azt a pillanatot mutatja be, amikor a sziklarész leválik a sziklafalról, miközben a bámészkodók figyelmeztetni próbálják a csónakázókat. Búvárok és helikopterek kutatnak a vízben további túlélők után. A…
Tovább olvasomEl akarják oltani és betemetni a “Pokol kapuját”
Türkmenisztánban óriási látványosság, ugyanakkor az évtizedek óta lángoló földgáz környezet- és egészségkárosító, ráadásul folyamatosan csökkenti az ország tartalékait. Az elnök elszánta magát, hogy a szakértők találjanak valami megoldást a megszüntetetésére. Türkmenisztán elnöke elrendelte a rejtélyes – a közeli faluról elnevezett – Darvaza-gázkráter évtizedek óta égő tüzének, azaz a „pokol kapujának” betemetését. A közép-ázsiai Karakum-sivatag közepén található katlan keletkezését máig rejtély övezi. A legtöbbet hivatkozott verzió szerint a kráter 1971 óta lángol, feltehetően egy félresikerült szovjet bányafúrási kísérlet óta. A fúrás behatolt egy földalatti gázkamrába, beomlott a felszín, és megnyílt a…
Tovább olvasomEddig 11 magyar kérte, hogy menekítsék ki a forrongó Kazahsztánból
Erről Szijjártó Péter külügyminiszter posztolt a Facebook-oldalán. „A kazahsztáni magyar képviseletek folyamatosan tartják a kapcsolatot az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, akik közül tizenegyen (kilenc Almatiban, egy Nur-Szultánban és egy Aktobéban tartózkodó személy) jelezték, hogy el kívánják hagyni Kazahsztánt” – közölte Szijjártó Péter a Facebook-oldalán. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, a kazah fővárosban, Nur-Szultánban lévő magyar nagykövetség és az almati főkonzulátus munkatársai mindent megtesznek a magyarok kimenekítése érdekében. “Azonban mind a légi közlekedés, mind pedig a városok közötti közúti közlekedés jelenleg komoly akadályokba ütközik, sok esetben pedig teljesen lehetetlen” – tette…
Tovább olvasomKutatás: Mi csal mosolyt az arcunkra?
A világ egyik vezető okoseszközgyártója, a HONOR nemzetközi kutatása megmutatja, mi csalt mosolyt az emberek arcára a tavalyi évben, és mi az, amire leginkább vágynak 2022-ben. A kutatás a HONOR Your Smile kezdeményezésének részeként készült, hogy a nehézségeken való felülkerekedésre inspiráljon. A legjobb mosolygós pillanatok a tavalyi évben Világszerte több mint nyolcezren vettek részt abban kutatásban, amely szerint 2021-ben leginkább a gyerekekkel töltött idő (36%) késztette mosolyra az embereket, amit a barátokkal való együttlét (35%), illetve a csók vagy az ölelés (29%) követett – olvasható a HONOR közleményében. Az emberi…
Tovább olvasomTízéves csúcsra törtek az élelmiszerárak
Átlagosan 28,1 százalékkal nőttek tavaly az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében. A szervezet által vezetett élelmiszerár-indexe az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Ennek alapján a tavalyi mutató átlagosan 28,1 százalékkal (27,6 ponttal) 125,7 pontra, 2011 óta legmagasabb szintre nőtt, akkor a mutató 131,9 ponton volt. Az elmúlt tíz évben 2016-ban állt a legalacsonyabban az élelmiszerár-index, 91,9 ponttal. A FAO által csütörtökön…
Tovább olvasomElképesztő: A Google Street View egyik képén látták meg a hatóságok a 20 éve szökésben levő olasz maffiózót, letartóztatták
A titokban másik országba költöző, korábbi ismerőseivel és családjával a legkisebb mértékben sem tartotta a kapcsolatot, ezért döbbent meg nagyon, hogy bukkanhattak a nyomára. Az internet szeszélyei. Gioacchino Gammino elítélt gyilkost – aki Olaszország legkeresettebb gengszterei közé tartozott – a Madridtól nem messze lévő Galapagarban tartóztatták le, ahol az évek során megnősült, Manuelre változtatta a nevét, szakácsként dolgozott, és egy zöldség-gyümölcs boltot vitt – írja a 444.hu. A letartóztatásakor állítólag ezt mondta a rendőrségnek: „Hogy találtatok meg? 10 éve nem is hívtam fel a családomat!” A szicíliai rendőrség több nyomozást…
Tovább olvasomReszkessetek betörők a valóságban – egy hónapra egyedül maradt az ünnepek alatt egy 11 éves gyermek
Először az édesanya utazott el otthonról még novemberben, majd nem sokkal később az édesapa is. Igaz, legalább élelmiszert hagytak otthon a kisgyermeknek, hogy elláthassa magát. A hatóságok azonban értesültek a képtelen történetről. Gyerekbántalmazással vádolnak egy arizonai házaspárt, mivel a hatóságok szerint az ünnepek alatt egy hónapra felügyelet nélkül hagyták otthon a 11 éves fiukat – írja az NBC. A 34 éves anyát és a 40 éves apát múlt hét szerdán vették őrizetbe Elfridában, Cochise megyében, amikor végre hazaértek. A gyereket december 12-én találták meg otthon a hatóságok, miután valaki értesítette őket,…
Tovább olvasomHalálos fenyegetéseket kapnak a képviselők az oltási igazolványok kötelező bevezetése miatt
Annak ellenére, hogy Franciaországban a lakosság 90%-a átoltott, a szándékosan kimaradók hevesen tiltakoznak, mert innentől bizonyos szolgáltatások már csak az oltottaknak járnak. Világjelenség, de jól van ez így? Számos francia képviselő halálos fenyegetéseket kapott, miután olyan törvényjavaslatot készül elfogadni a parlament, ami több szolgáltatás igénybe vételét oltási igazolványhoz kötné. Több párt irodáit is megrongálták radikális oltásellenes csoportok Párizsban és máshol az országban, de az előterjesztést a fenyegetések dacára minden valószínűség szerint hétfő éjjel vagy kedd hajnalban megszavazzák. Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint az intézkedés célja az életmentés, és hogy rábírják…
Tovább olvasom