Betörtek egy kőteleki ingatlanba és minden mozdíthatót elvittek

A Szolnoki Rendőrkapitányságra 2023. április 17-én érkezett bejelentés, miszerint egy kőteleki ingatlanba 2023. március 18-a és a bejelentés között eltelt időben betörtek, és onnan számítástechnikai alkatrészeket, akkumulátort, horgászbotokat, hangfalakat és egy elektromos főzőlapot tulajdonítottak el több mint 1.200.000 forint értékben. A nyomozók a bejelentést követőn szemlét tartottak és adatot gyűjtöttek, melynek eredményeképp látókörükbe került egy helyi férfi, akinek az albérletében kutatást tartottak. A lakásban megtaláltak egy hangfalat, illetve az elektromos főzőlapot, amit nem volt hova beszerelni, de a régi gáztűzhely tetejére felhelyezve már használtak. A lopott tárgyakat lefoglalták, majd a…

Tovább olvasom

Még nem telt el négy hónap az évből, de idén már nyolc lopás terheli

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 18 éves jászkiséri férfit, aki a gyanú szerint az idei évben nyolc lopást követett el falujában. Egy jászkiséri lakos tett bejelentést a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint április 16-án csupán egy órát volt távol otthonától, majd mikor hazaért a bejárati ajtó üvegét kitörve találta. A házban kutatás nyomait vette észre valamint, hogy eltulajdonították 400.000 forint készpénzét. A helyszínre érkező jászsági rendőröknek adatgyűjtést követően, személyismeretüknek köszönhetően volt „ötletük”, hogy kit kell keresniük. A feltételezett elkövetőt – egy 18 éves jászkiséri lakost – április 18-án elfogták és előállították…

Tovább olvasom

Kerékpártolvajt keresnek a rendőrök, fotó is készült róla

A szolnoki rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában. A Szolnoki Rendőrkapitányság Újszászi Rendőrőrse lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki április 2-ra virradóra az újszászi vasútállomásnál a kerékpártárolóból eltulajdonított egy 80.000 forint értékű, női vázas, szürke színű kerékpárt. A feltételezett elkövetőről a térfigyelő kamera felvételt készített. A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap…

Tovább olvasom

Teljesen kiégett egy családi ház Jászladányon

Teljes terjedelmében égett egy közel száz négyzetméter alapterületű családi ház belső tere szerda hajnalban Jászladány Fekete Pál utcájában. A házban élő két ember a tűzoltók megérkezése előtt áramtalanította az épületet, valamint egy gázpalackot kihozott onnan. A jászberényi hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók három gépkocsival érkeztek a helyszínre, majd három vízsugár segítségével megfékezték a lángokat. Az ingatlan lakhatatlanná vált, a benne élők elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott. Pár napja Karcagon gyulladt ki egy lakóház, azelőtt pedig Tiszaburán. Fotó: Jászberény HTP

Tovább olvasom

Úgy beleszúrta rokona vitapartnerébe a konyhakést, hogy az egyből szétesett

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 22 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon, egy edzőterem előtti utcához kísérte az unokatestvérét, hogy az rendezze a korábbi konfliktusát egy szintén karcagi férfivel, azonban végül ő szúrta hason az unokatestvére haragosát.

Tovább olvasom