Még közlekedési balesetet is okozott, most már rendőrkézen a vezetéstől egyébként eltiltott férfi. A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki két gépkocsit elvitt a tulajdonosok tudta nélkül, és mindkettőt összetörve hagyta hátra. A Jászfényszarui Rendőrőrsre telefonon tett bejelentést 2021. november 20-án délelőtt egy helyi lakos. A férfi elpanaszolta, hogy épp a háza előtt parkoló gépkocsi utánfutójára pakolta az udvarán lehullott faleveleket, mikor észlelte, hogy egy számára ismeretlen férfi beült az autóba és elhajtott azzal. A rendőrök azonnal a járműszerelvény keresésére indultak. Nem sokkal később bejelentés érkezett a…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
A földbe ásta a drogot a jászfényszarui díler
A rendőrök őrizetbe vettek egy 57 éves nőt, akinek az udvarán a földbe ásva találtak több csomag kábítószergyanús anyagot és a porciózáshoz szükséges mérleget – számolt be róla a rendőrség honlapja. A Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársai a Tisza MEKTO egységével együttműködve megjelentek egy jászfényszarui családi háznál 2021. november 20-án a hajnali órákban, mivel a rendőrök információi szerint az ott élő nő több éve kábítószerrel kereskedik. A nyomozók az ingatlan területén végzett kutatás során az udvaron, a földbe ásva találtak egy dobozt, amiben több csomag kábítószergyanús anyag, valamint a kiméréshez szükséges digitális…
Tovább olvasomAlumíniumlemezeket akartak lopni a jászsági tanyáról, tetten érték őket
A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy tiszasülyi párt és egy zagyvarékasi férfit, akik alumínium lemezeket akartak eltulajdonítani egy tanyáról – olvasható a police.hu-n. Bejelentést tett a rendőrségre egy abonyi lakos 2021. november 19-én este, hogy a Jászkisér külterületén található használaton kívüli mezőgazdasági telepén, az elhelyezett biztonsági kamerán keresztül, több személy és egy gépkocsi mozgását észlelte. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol tetten értek két férfit és egy nőt, akik az egyik épületről eltulajdonítási szándékkal leszedtek, majd összekészítettek több alumínium lemezt. Az egyenruhások a tiszasülyi nőt és élettársát, valamint…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget, elütött egy fiút a szolnoki nő
Egy helyi nő közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén 2021. november 19-én 13 óra 10 perc körül – olvasható a police.hu napi megyei összegzésében. Haladása során a Várkonyi téren a körforgalom előtti kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget az ott neki balról futva áthaladó fiúnak és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gyalogos könnyű sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában összesen három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt ittas járművezetőt…
Tovább olvasomEgy koronavírusos fiatal ugrott ki egy kórház ablakán
Egy 29 éves koronavírusos férfi ugrott ki a zalai covid-pulmonológia harmadik emeleti ablakán csütörtökön délután – írja a zaol.hu. A lap úgy tudja, a huszonéves életét vesztette. Sajtóinformációk szerint a zalaegerszegi fiatal két hete fertőződött meg, utána csütörtökig otthonában ápolták, ám végül oly mértékben rosszabbodott állapota, hogy végül mentőt hívtak hozzá, ami a megyei kórházba szállította. A lap kereste a kórházat is az ügyben. Mint írják, az már megerősített információ, hogy a tragédia körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja.
Tovább olvasomMunkatársától ellopott bankkártyával fizetett a lángosért
A megalapozott gyanú szerint a terhelt, munkatársa táskájából kivette a bankkártyáját és azzal fizette a lángost – írja a police.hu. A Szolnoki Rendőrkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a nő a szolnoki munkahelyének öltözőjében tartózkodott, amikor meglátta kollégája őrizetlenül hagyott táskáját 2021. november 17-én, a kora délelőtti órákban. A fiatal a táskából kivette munkatársa bankkártyáját, majd munkahelyéről távozott és egy lángost vett magának. A sértett a bankjától kapott értesítést a vásárlás tényéről, ezért azonnal letiltotta a bankkártyáját…
Tovább olvasomFigyelmetlen gyalogost gázoltak Jászberényben, súlyos a sérülése
Egy helyi lakos közlekedett gyalogosan Jászberény belterületén, a Nádor utcában a gyalog- és kerékpárúton 2021. november 17-én 6 óra 10 perckor – kezdi beszámolóját a police.hu. A 71 éves férfi átakart haladni az úttesten, ami során behaladt a neki balról érkező gépkocsi elé. A sofőr észlelve a gyalogost balra kormányzott, de az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos férfi súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a közleményben kiemeli: a gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre…
Tovább olvasomLekéste a vonatot, dühében utána dobta a mobilját, amivel 800 ezer forintos kárt okozott a szerelvényben
Ha valaki egy tömegközlekedési jármű miatt mérgelődik, próbálja megúszni olcsóbban. A Keszthelyi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki április 3-án délután komoly kárt okozott egy induló szerelvény mozdonyán – derül ki a Zala Megyei Főügyészség közleményéből. Az ügyészség összefoglalója szerint a 30 éves keszthelyi férfi nem volt józan, és későn ért ki a vasútállomásra. Ott azt kellett látnia, hogy a harmadik vágányról éppen elindul Balatonszentgyörgy felé a vonata. A férfi a peronról dühében a Siemens Desiro Classic ikermotorvonat felé dobta a mobilját. Valószínűleg ő sem…
Tovább olvasomSaját autóját gyújtotta magára az öngyilkos férfi | 18+
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó Oroszlány külterületén, a Nyíres dűlő közelében november 16-án késő este. Az esethez a város önkormányzati tűzoltóit riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, egy vízsugárral eloltották a lángokat. Egy középkorú féri bennégett az autóban, a helyszínen életét vesztette. A férfi öngyilkossági szándékkal gyújtotta magára az autót, a rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját, és közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet – írja a kemma.hu.
Tovább olvasomÖt ember kerül kórházba Kisújszálláson szénmonoxid-mérgezés miatt
Rosszul lett otthonában egy családi ház hat lakója Kisújszálláson, a Béke utcában hétfőn éjszaka – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A százhúsz négyzetméteres, padlásteres lakóépület földszintjén egy vegyes tüzelésű kandalló üzemelt. A kisújszállási önkormányzati és a karcagi hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínre érkezett. Az egységek műszeres mérései alacsony koncentrációs értéket mutattak ki, folytatják a további méréseket. Az esethez kiérkeztek a mentők is, akik öt lakót szén-monoxid-mérgezés tüneteivel szállítottak kórházba. A házban nem volt szén-monoxid-érzékelő.
Tovább olvasom