Édesapja próbálta újraéleszteni a patakba fulladt kisfiát, de már késő volt

Megosztás

Az előző héten, csütörtökön este Sátoraljaújhely városhatárában egy 2016-os, illetve egy 2017-es születésű kisfiú játszott a Ronyva patak partján, amikor délután öt óra körül, eddig ismeretlen körülmények között mindketten a vízbe estek.

A fiatalabbik gyereknek sikerül kimásznia a vízből és a közeli telephelyre ment segítséget kérni, ahol a biztonsági őr azonnal tárcsázta a segélyhívó számot, majd bebugyolálta az átázott, átfagyott gyereket.

A kiérkező rendőrök, illetve az időközben odaérkező családtagok és környékbeliek kezdték meg a kisfiú keresését, akit az egyik keresésében résztvevő férfi talált meg a vízben. Az egyenruhások azonnal megkezdték a gyerek újraélesztését, amit a kiérkező mentősök emelt szinten folytattak, majd kórházba szállították. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon megerősítették értesüléseinket, és hogy a gyermek életét nem sikerült megmenteni. Hozzátették: a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított vizsgálatot, ismeretlen tettes ellen.

A teste jéghideg volt, az egyik énem tudta, hogy már nem él, de megpróbáltam újraéleszteni, mert egy sorompó miatt a mentő oda be sem tudott jönni

– nyilatkozta a megtört édesapa a Bors online-nak, aki megtalálta gyermekét.

Kapcsolódó cikkek