Az M4 autóút 89-es kilométerszelvényében lévő csomópontnál szeptember 24-én 16 óra 40 perc körül egy Budapest irányából Szolnok felé közlekedő kistehergépkocsi hátulról egy kamionnak ütközött – tudtuk meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából. A furgonban öt ember vesztette életét. Az érintett útszakaszon a rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését, a forgalmat a 86-os kilométerszelvénynél, Abony irányába a 3122-es számú útra terelik.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Meg akarta mérgezni barátnőjét egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi egy nem is létező örökség miatt
A Szolnoki Törvényszék három év börtönre és három év közügyektől való eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveiben járó jászapáti férfit, aki málnás jégkásába kevert kálium-kloriddal próbálta megölni volt élettársát. A vádirat szerint a férfi korábbi élettársa, majd későbbi barátnője azért, hogy magához kösse őt, még 2011. évben elhitette a férfival, hogy nagyobb vagyont örökölt, melynek egy részét végrendeletében a vádlottra hagyja. A nő egy valótlan tartalmú végrendeletet is mutatott a férfinak, azért, hogy az elhiggye, hogy létezik az örökség. A vádlottnak 2018 decemberében anyagi gondjai adódtak, ezért pénzre lett volna…
Tovább olvasomVégezni akart magával a Tisza-hídon
Rendőröket, mentőket és tűzoltókat is riasztottak a csütörtök délutáni csúcsforgalomban Szolnokon. A belvárosi Tisza-hídnál egy öngyilkosjelöltet próbáltak jobb belátásra bírni, szerencsére sikerrel. A megyei rendőrfőkapitányság sajtóügyelete szerint a férfit végül sikerült eltéríteni szándékától, így nem történt tragédia. Miután megfelelő ellátásban részesítették, a forgalom is hamarosan helyreállt Szolnok belvárosában.
Tovább olvasomKét eljárás is folyt ellene, úgyhogy gyorsan lopott még háromszor
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 21 éves helyi férfi 2021. augusztus 24-én a kora reggeli órákban bement a jászfényszarui Mindenszentek Római Katolikus Templomba, majd a lezárt szentélybe bejutva az ott elhelyezett három perselyt feltörte, és a bennük tárolt pénzt eltulajdonította. Ugyancsak a fiatal jogsértő gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy 2021 augusztusában Jászfényszarun gépkocsit rongált meg, továbbá egyéb vagyon elleni bűncselekményeket követett el – írja a police.hu. Még be sem fejeződött a vele szemben korábban elrendelt és egyesített büntetőeljárás, a férfit ismét bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt számoltatták el a jászsági…
Tovább olvasomElképesztő csattanást vett fel a kamera, a STOP tábla mintha ott sem lett volna – videó
Oldalról kapta telibe a suzukis a másik gépkocsit, gyakorlatilag lassítás nélkül. Két autó ütközött össze tegnap, 22-én a 13. kerületben, a Frangepán utca – Teve utca kereszteződésében. Ismereteink szerint – és a Google Street View korábbi felvételei is ezt igazolják – a Frangepán utcán, a kamerás autóval szembe haladó fehér autónak elsőbbsége volt a kék színű autóval szemben, ami a Teve utcán érkezett jobbról. A kék autó elég határozott sebességgel csapódott a fehér autó oldalának. A becsapódástól számítva 18 másodpercig gurult tehetetlenül. Feltételezhetően egy rövid időre eszméletét veszthette a sofőr az ütközés miatt.…
Tovább olvasomNem tartotta a követési távolságot, így hátulról belecsattant a lehúzódó kocsiba
Egy jászteleki lakos közlekedett személygépkocsival 2021. szeptember 20-án 9 óra 30 perc körül a 32-es úton Szolnok irányából Jászalsószentgyörgy irányába – számolt be róla a police.hu. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, forgalmi okból lehúzódó személygépkocsi mögött és hátulról nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – az egyik személygépkocsi vezetője 8 napon belül, utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában amúgy ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a…
Tovább olvasomRövid idő alatt beazonosították az öcsödi autótolvajt
Egy öcsödi lakos tett bejelentést a rendőrségre, mert lakóháza előtt, a 2021. szeptember 11-én az esti órákban leparkolt járművét – melynek gyújtáskapcsolójában az indítókulcs, továbbá az utastérben személyes okmányai is benne maradtak – ismeretlen személy elvitte. Az egyenruhások helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és elrendelték a jármű körözését. Az öcsödi sértett másnap ismét felkereste a rendőrséget és elmondta, hogy az ismeretlen személy visszavitte a járművet a lakóháza elé. A tulajdonos azt gyanította, hogy csak a közelben járhatott vele a jogsértő, mert az üzemanyagból alig fogyott. A nyomozóknak néhány nap múlva…
Tovább olvasomCsalással próbálták ingyen megszerezni egy férfi házát
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű, csalás miatt már korábban elítélt nőnek a büntetőügye, aki 2018. májusában, unokatestvére segítségével, a mit sem sejtő idős tulajdonost és egy ügyvédet is átverve, kishíján megszerezte egy abádszalóki ház tulajdonjogát, anélkül, hogy egy fillért is fizetett volna érte. Az asszony, aki az ügy I. rendű vádlottja, előbb a tulajdonos bizalmába férkőzött, azt kérte, segítsen neki a gyermekei után igényelhető állami támogatás felvételéhez, és írja alá ügyvéd előtt az ehhez szükséges papírokat. Ezzel egyidőben az egyik kunhegyesi ügyvéddel adásvételi…
Tovább olvasomA rendőrség gyermekpornográf felvételeket talált egy idős háziorvosnál – videó
Otthoni és munkahelyi számítógépén is bukkantak a hatóságok ilyen képekre, amikből néhányat ő maga készíthetett. Súlyos állítások. Egy 74 éves Nógrád megyei háziorvost gyanúsítanak gyermekpornográfiával. A rendőrség a férfi otthoni és munkahelyi számítógépén is több pornográf felvételt talált, miközben egy másik ügy miatt vizsgálódtak. Az RTL Klub vasárnapi híradójából kiderült, hogy a férfit korábban közokirat-hamisítással is vádolták, ugyanis az orvos vizsgálat nélkül írt fel a betegeinek nyugtatókat. Az esettel kapcsolatban a férfi közösségi oldalán azt írta: Sajnálatos módon a rendőrség jogtalanul lefoglalta a számítógép-rendszerünket, ezért betegeinket nem tudjuk ellátni. A férfit kedden…
Tovább olvasomHalálos baleset Martfűn: teherautó gázolt el egy gyalogost
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolta el az idős embert a tehergépkocsi vezetője – tudatta a police.hu. Egy tiszavárkonyi lakos közlekedett tehergépkocsival Martfű belterületén 2021. szeptember 18-án 6 óra 20 perc körül. A sofőr haladása során a Szolnoki út és a Május 1. út kereszteződéséhez érkezett, ahol eddig tisztázatlan körülmények között elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost. A baleset következtében a gyalogos a kórházba szállítást követően elhalálozott. A Szolnoki Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
Tovább olvasom