Kiszúrtak a rendőrökkel, lefújták a traffipaxot

Nem történt halálos közúti közlekedési baleset Miskolcon, a Kiss Ernő utcában, amióta működik a Traffibox. A közlekedés biztonságát biztosító eszközt a napokban festékkel lefújták. A rendőrség eljárást indított az ügyben. Lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában az úgynevezett Traffibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, amióta az eszköz figyeli az utat nem volt tragédia ezen útszakaszon. A napokban – eddig még – ismertlen elkövető megrongálta a készüléket. A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás elkövetése miatt szabálysértési…

Tovább olvasom

Mozgó buszról szállt volna le, életét vesztette egy nő

A szerencsétlenül járt nő a mozgó buszról akart leszállni, de az életével fizetett érte. Életét vesztette egy munkásokat szállító utas kedden kora reggel egy üzem előtt Nagymányokon, közölte a rendőrség. A hatvanéves dombóvári nő halála miatt gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség Facebook-posztja szerint a szerencsétlenül járt nő a mozgó buszról szállt le. Az egyik nagymányoki üzem előtti útszakaszon egy buszról leszálló utas ismeretlen körülmények között leesett a mozgásban levő járműről. A helyszínre kollégáink mellett a mentők is rövid időn belül megérkeztek, de a gyors segítség ellenére…

Tovább olvasom

A nagyon dühös karcagi nő azzal magyarázta súlyos tettét, hogy ahhoz volt kedve

Két járművet megrongált, kirakatüveget tört be és 780 ezer forint értékű árut pakolt ki a járdára. A karcagi rendőrök tetten érték a jogsértőt. Egy karcagi nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 24-re virradóra egy parkolóban álló gépkocsi mindkét oldali visszapillantó tükrét letörte, majd egy másik jármű bal oldali visszapillantó tükrét megrongálta, a tükörfelületeket betörte. Ezt követően az asszony a hajnali órákban egy üzlet dupla hőszigetelt kirakat üvegének alsó részét addig rugdosta, hogy az betört, majd 435 darab, megközelítőleg 780 ezer forint értékű árucikket – köztük ruhaneműket, élelmiszereket, mosógéleket és tisztítószereket,…

Tovább olvasom

Jogsija nem volt, de kiderült, körözték is

Egy tiszajenői férfi február 27-én a kora délutáni órákban személygépkocsijával úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A rendőrök elfogták a 42 éves jogsértőt és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. Ugyancsak nem rendelkezett vezetői engedéllyel az a segédmotoros kerékpárral közlekedő karcagi férfi, akit a rendőr járőrök ellenőriztek február 27-én 13 óra 40 perc körül. Az egyenruhások megállapították, hogy a jogsértő ellen, szabálysértési elzárás végrehajtása miatt körözés van érvényben. A 22 éves férfit előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe…

Tovább olvasom

Senkivel nem kegyelmeztek, aki azt megtette

A balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében a forgalomellenőrző rendőrök február 24-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a 46-os és 442-es számú főúton. A rendőrök az ellenőrzés során azt tapasztalták, hogy a közlekedők többsége betartja a megengedett sebességet, de mégis akadtak, akik a kelleténél gyorsabban hajtottak. Az egyenruhások 36 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 8 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 14 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, 14 üzemben tartóval szemben kezdeményeztek közigazgatási eljárást az objektív felelősség alapján, és 3 gépkocsivezetővel szemben egyéb szabálysértés elkövetése miatt intézkedtek. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé…

Tovább olvasom

Több fiatalkorú kislányról, köztük saját húgáról is pornográf felvételeket terjesztett

A férfi még egy tízévesnél fiatalabb kislányt is rávett ilyen jellegű képek és videók készítésére saját magáról, később pedig titokban lefilmezte saját, fiatalkorú húgát. A róla készült felvételeket szintén közzé tette az interneten, de elkapták. Többrendbeli gyermekpornográfia és szeméremsértés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy helyi férfi letartóztatását, aki a húgáról és más kiskorú lányokról tett közzé pornográf felvételeket az interneten. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított fiatal pécsi férfi tavaly júniusban egy akkor még tízévesnél fiatalabb lányt többször arra vett rá, hogy pornográf felvételeket készítsen magáról. Később tizennégy…

Tovább olvasom

Óriási meglepetés: nem is sejtették, mekkora pácban vannak, amikor hárman odaléptek hozzájuk

Négy éve bujkált a hatóságok elől a kisújszállási férfi és a tiszaföldvári nő, akik ellen összesen 10 körözés volt érvényben. Három szabadnapos szolnoki rendőr ébersége buktatta le őket. Három szabadnapos rendőr helyezte magát szolgálatba és ellenőrzött két gyanús személyt Szolnokon, a Thököly úton február 25-én a délutáni órákban. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a 24 éves kisújszállási férfi és a 30 éves tiszaföldvári nő neve mellett 5-5 különböző körözést jelez a rendszer. A férfi esetében négy elfogatóparancsot és 1 tartózkodási hely megállapítására irányuló körözést bocsátottak ki a hatóságok. A…

Tovább olvasom

Hattagú család köszönheti az életet a fülsértő hangnak

Helyesen jelzett a szén-monoxid érzékelő Szolnokon, egy hattagú család életét mentette meg a készülék. Jelzést adott a szén-monoxid érzékelő péntek délután Szolnokon, egy Rozgonyi utcai lakás fürdőszobájában. Az eset idején egy gázkazán és vízmelegítő működött a helyiségben, ám a jelzésnek köszönhetően a lakásban élő hat ember nem sérült meg. A szolnoki hivatásos tűzoltók rekonstruálták a jelzéskori állapotokat, melynek köszönhetően műszerükkel ki is mutatták a mérgező gáz magas koncentrációját, ezért értesítették a gázszolgáltatót. A család otthonában maradhatott. A szén-monoxid érzékelő jelzésének köszönhetően ebben az esetben sem történt sérülés. Fontos, hogy legyen…

Tovább olvasom

Még mindig nagyon sokan túl bátrak az utakon

Annak ellenére, hogy folyamatosan felhívja a rendőrség rá a figyelmet, és rendszeresen végeznek célirányos ellenőrzéseket, továbbra is sok ittas sofőr vesz részt a közúti közlekedésben megyénk útjain. Az elmúlt héten az egyenruhások 27 ittas vezetőt szűrtek ki a közúti forgalomból és kezdeményeztek velük szemben eljárást, továbbá 555 gyorshajtót rögzítettek a megye közútjain, valamint négy, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a közlekedési szabályokat. A közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, valamint a baleseti szempontból kiemelt szabályszegések visszaszorítása érdekében folyamatosan…

Tovább olvasom

Hátborzongató részletek: addig szorította apja nyakát, amíg volt benne élet

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 34 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon korábban már többször is bántalmazta az édesapját, majd 2021. szeptemberében megfojtotta. A vádirat szerint – a korábban szüleivel lakó – 34 éves férfi és az édesapja évek óta tartó rossz viszonyban éltek, ez idő alatt a férfi többször is olyan súlyosan bántalmazta az édesapját, hogy az egy alkalommal életveszélyes sérülést, egy másik esetben súlyos testi sérülést szenvedett. A férfi viselkedése miatt a szülei…

Tovább olvasom