Kutyákat mérgeznek Szajolban?

Egy szajoli Facebook csoport hírei szerint az éjszaka leple alatt kutyákat és macskákat mérgeznek a településen. A helyiek elmondása alapján a házikedvenceket a saját portájukon kínálja valaki ismeretlen eredetű -feltehetően fagyállóval átitatott- falatokkal, a Szőnyi Márton és a Petőfi Sándor utca környékén . Az egyik szajoli férfi elmondta, hogy így veszítette el szeretett Yorkshire terrierjét: élettelen testére a ház udvarán talált rá egyik reggel. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Szajoli Polgármesteri Hivatalt, de kérdésünkre azt felelték, hogy még nem érkezett bejelentés a mérgezésekkel kapcsolatban. Sajnos évről évre előfordul, hogy ilyen…

Tovább olvasom

Állatvásárok és szaporítók – Szolnok megyében is virágzik az üzlet – FOTÓK

A Szol24 stábja pár nappal ezelőtt ellátogatott az Ónodi Vásárba, ahol a konyhai kellékek, bútorok és ruhaneműk mellett kölyökkutyákat is árulnak. Szinte mindenki megáll az apró ketrecekbe zsúfolt pár hetes négylábúaknál és gügyögve konstatálják milyen zabálnivaló kis lények ezek. De vajon ugyanígy ájuldoznának a meghatódottságtól, ha tudnák, hogy milyen körülmények közül kerülnek ki ezek a látszólag egészséges, bánatos szemű állatok? 2020 őszén több állatvédő szervezet összefogásával 148 kutyát –mopsz, spániel, uszkár, spicc, westie, bichon- sikerült kimenteni egy karcagi szaporítótelepről. Az állatok döbbenetes körülmények között tengették napjaikat: rossz hűtőszekrények, hűtőládák szolgáltak az alultáplált,…

Tovább olvasom

Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban

Két szurikáta született augusztus elején a Szegedi Vadasparkban, a kölykök egyre gyakrabban bújnak elő, így a látogatók is többet időznek a cibetmacska-félék kifutójánál – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A szegedi állatkertben régóta gondoznak szurikátákat, melyek a vendégek között igen népszerűek. A közelmúltban magyarországi állatkertekből érkezett egyedekből új csapat állt össze. A két kölyök világrajövetelének pontos idejét a gondozók nem ismerik, hiszen a hatalmas és kiterjedt üregrendszerük mélyén töltik első napjaikat. Két-három hét elteltével, ahogy a kölykök nőnek, úgy egyre bátrabbá is válnak, így már meg lehet őket figyelni…

Tovább olvasom

A kíméletlen drágulás első áldozatai a házikedvencek – lassan megtelnek a menhelyek?

Négyszer annyi állat van a menhelyeken, mint amennyi ideális lenne – írja az ATV. Az üzemeltetők szerint, a növekvő állattartási költségek miatt válnak meg sokan a háziállataiktól, többeknek nincs pénzük már állateledelre. Mivel három kiskorú gyermeke van és a nevelési segélyt nem kapta meg, ezért nem tudja a három befogadott kutyusát és a gyerekeket is egyszerre szponzorálni, megemelkednek a rezsiköltségek meg satöbbi és emiatt szeretné, hogyha a kutyákat befogadnánk, de erre nekünk egyelőre kapacitásunk nincs, mert teljesen tele vagyunk – fogalmazott Tóthné Kovács Hajnalka, a Lassie Állatmenhely állatgondozója. A Nagykanizsai Állatmenhelynél…

Tovább olvasom

A mentősöknek össze kellett barátkozni a pulival, hogy elláthassák a gazdit

Sok kutyatartó tapasztalta már, hogy kedvence odabújik hozzá, ha beteg, vagy rosszkedvű. Ilyenkor ahogy csak tudnak, kedveskednek: puszikat osztanak és hűségesen őrzik gazdájukat. A minap a mentőszolgálat munkatársai is hasonló tapasztalattal gazdagodtak, amikor egy Pest megyei címre érkeztek. Hétfőn egy 80 éves férfi ellátására érkeztek az életmentők, ahol egy idős, vak puli nehezítette egy ideig a vizsgálatokat -számolt be róla az Országos Mentőszolgálat. Amint a mentősök az ágyon fekvő férfi közelébe léptek, a kutya elképesztő csaholásba kezdett és nem tágított gazdija mellől. A helyzetet végül a gépkocsivezető orvosolta, aki a…

Tovább olvasom

A jászberényi kutyák is ürítenek – íme a megoldás

Kellemetlen dolog a kutyagumi, még kellemetlenebb belelépni, és ugye mindig a legrosszabbkor történik. Ennél kevésbé zavaró, ha nem lépünk bele, csak látjuk az utcán a sok produktumot, de képzeljük el, milyen is lenne, ha minden reggel szép tiszta utca, környezet fogadna minket. Jászberényben hét darab kutyapiszok gyűjtőt helyezett ki az önkormányzat és arra kéri a gazdikat, hogy legyenek szívesek használni. A speciális, kutyafejjel ellátott tárolókat a Városszépítő Kft. készítette. A gyűjtőedényeket a napokban a Zagyva gát előtt, a Kapitánykert közelében, a Csók híd, a Puskin sétány gyalogoshídja és a Szent…

Tovább olvasom

Szolnoki kutyások figyelem: hamarosan kezdődik az eboltás

Augusztus végén kezdődik Szolnokon az ebek kötelező veszettség elleni oltatása. Városszerte várják a gazdikat, persze a kutyusokkal együtt. Mutatjuk a részleteket, helyszíneket és időpontokat. 2022. augusztus 27. Szandaszőlősi Általános Iskola 9:00-11:00 óra 2022. szeptember 1. Abonyi út (volt Ford szalon) 17:00-18:00 óra 2022. szeptember 2. Kőrösi út 17:00-18:00 óra 2022. szeptember 2. Áchim András út 5. 16:00-19:00 óra 2022. szeptember 3. Áchim András út 5. 8:00-11:00 óra 2022. szeptember 5. Szandaszőlős, kis Tesco parkoló 17:00-18:00 óra 2022. szeptember 6. Tölgy út (Alcsi Mg.Rt-nél) 17:00-18:00 óra 2022. szeptember 7. Kertváros-Gagarin út…

Tovább olvasom

A jászberényi közutasok által megmentett kiskutya első fürdetése – VIDEÓ

A Pusztamonostort Jászárokszállással összekötő út felújítási munkálatainak előkészítése közben a Magyar Közút jászberényi mérnökségének munkatársai nyüszítő hangot hallottak egy közeli bokorból. Hamarosan kiderült, hogy egy aprócska, rossz állapotú, fekete kölyökkutya bújik meg a bozótban, aki mindössze 4 hetes és 930 grammos volt, amikor megtalálták. Így kezdődött az azóta Emká névre keresztelt kutyus sikersztorija, akit a jászberényi dolgozók örökbefogadtak és azóta tejben-vajban fürösztik. Vagyis vízben feltétlenül és erről meg is osztottak egy imádnivaló videót. Emká gondos kezek és egy mosogatószivacs segítségével szabadult meg az út porától. Ezután következett az alapos törölközés és…

Tovább olvasom

Utcán kóborló kengurut üldöztek a rendőrök kilométereken át

Csepeli járőrök hajnal kettőkor kaptak egy hívást az irányítóközpontból, hogy Budapest, XXI. kerületében a Szilvafa utcában egy kenguru kóborol. A kengurura gyorsan ráleltek, azonban a fürge állat befogása nem ment zökkenőmentesen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta Facebook-oldalán, hogy az állat „hajmeresztő bátorsággal szökellt tova a forgalmasabb utcák, majd a II. Rákóczi Ferenc út irányába. Rendőreink 5-6 kilométeren keresztül voltak a nyomában, mire be tudták terelni az állatot egy olyan helyre, ahonnan már nem volt menekvés, és sérülés nélkül tudták intézkedés alá vonni.” A rúgkapáló kengurut egy pokrócba csavarták, majd elszállították a…

Tovább olvasom

Medvét láttak a Bükkben

Az Egererdő Erdészeti Zrt. tájékoztatta a kirándulókat, hogy csütörtökön hajnali 5:31 perckor a Pes-kő barlang közelében kihelyezett vadkamera egy európai barna medve képét rögzítette. „Az erdőlátogatók a betartandó viselkedési szabályokról a nemzeti park tájékoztató leírásában bővebben olvashatnak” – fogalmazott a közlemény. Az erdőgazdaság kollégái a nemzeti park kollégáival együttműködve, folyamatosan figyelik a területet, ha ismét észlelik a medvét, arról tájékoztatják a lakosságot. Képünk illusztráció

Tovább olvasom