A gyors rendőri munkának köszönhetően elfogták azt a három gyanúsítottat, akik hónapokkal ezelőtt követtek el súlyos betörést egy szolnoki családi házban. A hatóságok szerint a bűncselekmény előkészítése és végrehajtása is gondosan megszervezett volt.
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Hogyan dekoráljuk és hogyan ne díszítsük karácsonyi ünnepi díszbe házunkat? Egy szolnoki lakos viccesre vette
Ilyenkor decemberben rengeteg házon és lakáserkélyen megjelennek a különböző figurákban és színekben pompázó, sokszor villódzó karácsonyi dekorációk, nem kivétel ez alól Szolnok sem. Egyik szolnoki polgártársunk humorosra vette a figurát, amikor felhívást tett közzé ezzel kapcsolatban.
Tovább olvasomLetartóztatások a Szőlő utcai botrányban, a rendőrség megszállta a javítóintézetet
Nagyszabású akciót hajtott végre kedden a Központi Nyomozó Főügyészség a hírhedt „Szőlő utcai ügy” kapcsán. A hatóságok több helyszínen, köztük a Budapesti Javítóintézetben is megjelentek, a legfrissebb tájékoztatás szerint eddig két embert vettek őrizetbe.
Tovább olvasomEgy 57 éves tiszaföldvári nő a Szolnok környéki baleset áldozata
Ahogy arról a Szol24-en már beszámoltunk, tragikus közlekedési baleset történt szerda este Szolnok térségében, ami teljes útzárat és hatalmas torlódásokat okozott a 442-es főúton. Kezdetekben számos megyei sajtóorgánumon végigfutott, hogy a frontális ütközés következtében egy kismama vesztette életét és többen megsérültek, de a megyei rendőr-kapitányság sajtóosztálya megkeresésünkre elmondta, valójában egy 57 éves tiszaföldvári nő az áldozat, a terhességet nem erősítették meg.
Tovább olvasomTovábbi egzotikus állatokat is találtak a tiszafüredi férfi házában
Ahogy a Szol24-en már írtunk róla, eredetileg kábítószer után kutatva szálltak ki a nyomozók egy tiszafüredi ingatlanhoz, ám tiltott szerek helyett egy különleges ragadozóra bukkantak. A ház melléképületében egy mindössze 2–3 hónapos tigriskölyköt rejtegetett a tulajdonos, aki ellen most gyorsított eljárást kezdeményez az ügyészség.
Tovább olvasomÚj információk derültek ki a teljesen emberekhez szoktatott Jász-Nagykun-Szolnok megyei tigriskölyökről
Kimondottan megnehezíti az állat jövőjét, hogy emberekhez szokott a vadállat, amit háziállatként tartani (amint kicsit is megnő) lehetetlen. Szintén egyértelműnek tűnik, hogy a kistigris illegális tartótól származik. Tiszafüred a hírek középpontjában.
Tovább olvasomA bűnözés ellen fogtak össze Szolnok megyében
Hivatalosan is bűnmegelőzési tanács alakult Jász-Nagykun-Szolnok megyében: a testület létrehozásával a közbiztonság erősítését, a szélesebb körű közösségi összefogást és az aktív társadalmi felelősségvállalást tűzték ki célul.
Tovább olvasomDrog miatt razziáztak, de egy tigriskölyköt találtak a rendőrök Tiszafüreden
Teljesen váratlan fordulatot vett egy bűnügyi nyomozás Tiszafüreden, ahol a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos ügyben tartott házkutatást. A razzia során a hatóságok megdöbbentő felfedezést tettek, az ingatlanban egy csaknem kilenc kilogrammos tigriskölyök rejtőzött. A különleges esetről a Rendészeti Államtitkárság videót is közzétett a közösségi médiában.
Tovább olvasomBetondarabokat használt autók feltöréséhez a kunmadarasi férfi
Rövid időn belül elkövetett rongálási és lopási kísérletek miatt fogtak el a jászberényi rendőrök egy kunmadarasi férfit. A gyanúsított betondarabbal zúzott be ablakokat, jelentős anyagi kárt okozott és egy pénztárcát is eltulajdonított egy parkoló autóból. A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már büntetett férfit őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.
Tovább olvasomVideón, ahogy lebukik a díler és a beszállítója Jászladányban
Két kábítószer-kereskedőt is őrizetbe vettek Jászladányban, miután a jászberényi és a szolnoki rendőrök összehangolt műveletben számolták fel az ellátási láncukat. A rendőrség közlése szerint a rajtaütésről videó is készült, az akció részleteit pedig a hatóság honlapján ismertették.
Tovább olvasom