Több településen próbált forgalomba hozni hamis euróbankjegyeket egy mezőtúri férfi és két társa. A sorozat végül egy benzinkúton ért véget, ahol már nem tudták ugyanazt a trükköt még egyszer eljátszani.
Tovább olvasomCímke: gyomaendrőd
Baleset történt Mezőtúrnál, mentő is érkezett a helyszínre
Két személygépkocsi ütközött össze, az egyik autóban ülőkhöz mentőt kellett hívni.
Tovább olvasomFontos árvízvédelmi fejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Mezőtúr és Gyomaendrőd külterületén 1-1,5 méterrel magasították meg a töltéseket, a számítások alapja a 2013-as, hatalmas árvíz volt. A vízügyi ágazat a 2013-as dunai árvizet követően döntött úgy, hogy részletekbe menő vizsgálatot végez a Tiszán és mellékfolyóin az előírt mértékadó árvízszint (MÁSZ) felülvizsgálata tekintetében. Háromféle módszer együttes alkalmazásával számították ki a levonuló legnagyobb vízszinteket, és a felülvizsgálat eredményeként új – a korábbinál 1-1,5 m méterrel magasabb – mértékadó árvízszint értékeket határoztak meg. Ennek az elvárásnak kívánt eleget tenni a fejlesztés, melynek eredményeit Szabó János igazgató úr (KÖVIZIG) foglalta össze: „A…
Tovább olvasom