Marsi Anikó a szolnoki gyerekkoráról: „Szegények voltunk, mint a templom egere”

A bulvárhíreket aktívabban követők talán tudják, hogy a kormánypárt kénye-kedve szerint működő TV2 egyik legismertebb bemondója, Marsi Anikó és férje egy balatoni házat újítottak fel, most pedig a fővárosban vettek egy épületet, amit szintén ők fognak berendezni. A Blikk náluk járt, Marsi pedig a nélkülözéssel járó szolnoki gyerekkoráról is mesélt.

Tovább olvasom

Gyermekkorától a munkához szokva nőtt fel a bajnoki elsőségig és válogatottságig felérő kapus

Koszta János a Váccal ért révbe 1994-ben, de gyermekkorát Borsodban töltötte és még nem sokkal 60 éves kora előtt is igazolt játékosként védett. Nemrég betöltötte a 63. életévét, ez alkalomból mesélt a korai évekről is. Érdekesség, hogy pályafutása legelején mezőnyben játszott, ráadásul hamis igazolással. Végül kapusként vitte sokra. A részletekről a Bunteto.com számolt be, ebből szemezgetünk most. – Majd tíz éve készített önnel interjút a Nemzeti Sport, és akkor, ötvennégy évesen a Taksony első csapatában védett a megye II-ben, de még a 2016–2017-es idényben is volt két meccse a Dunavarsányban,…

Tovább olvasom

Viszkis: Apám rommá vert mindenféle sz-rért

Tízéves koráig a nagymamája megvédte rendkívül szigorú nevelési elveket valló apjától. Utána viszont elindult lefelé a lejtőn. Saját gyermekeit megpróbálja ezen dolgoktól megóvni, nem is emel kezet rájuk. Ambrus Attila megnyílt. A Telexnek adott hosszabb interjújában beszélt a kevésbé kellemes dolgokról is a “viszkis rabló”, akit a mai fiatalok már alig ismernek névről is. Sírásó, házmester, jégkorongozó, bankrabló, fogvatartott, keramikus – mindet kipróbálta már az elmúlt 55 évben valamikor Ambrus Attila, akire mostanában már leginkább keramikusként, esetleg egykori bankrablóként hivatkoznak. Ambrus Attila harminc pénzintézetet rabolt ki, az utolsónak is már…

Tovább olvasom