A héten már nem először fullad vandalizmusba és erőszakba a marokkóiak ünneplése, ezúttal a franciák is csatlakoztak hozzájuk, jól szétverték és felgyújtogatták a főváros egyes részeit, a rendőrökre is rátámadtak. Brüsszel és Amszterdam sem maradt ki a jóból. Valószínűleg, a franciaországi rendőrök már azt kívánják, minél előbb legyen végre vége ennek a foci-világbajnokságnak, mivel az utóbbi napokban rendre az “ünneplő tömegekkel” kell foglalkozniuk, nem éppen pozitív értelemben. Könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek, hogy megfékezze a párizsi Champs-Élysées-n a futballválogatott elődöntőbe jutását ünneplő marokkó és francia szurkolókat, írja a…
Tovább olvasomCímke: futball
Futballtragédia: ezrek rohantak a pályára, több mint százan meghaltak
A futball történetének egyik legnagyobb tragédiája történt Indonéziában. Háromezer szurkoló rohant a pályára egy kelet-jávai focimeccsen, miután az Arema FC kikapott riválisától, a Persebaya Surabayától. A rendőrök könnygázt vetettek be, amitől pánik tört ki, és legalább 129-en meghaltak, írja a BBC alapján a 444.hu. A térségi rendőrkapitány azt mondta, anarchikusak voltak a viszonyok a pályán, a szurkolók a rendőrökre támadtak és autókat rongáltak meg. A menekülők közül sokan ugyanahhoz a kijárathoz rohantak, ahol feltorlódtak, elfogyott a levegő, és megfulladtak. Két rendőr is meghalt. A kormány szerint eleve a megengedettnél négyezerrel több…
Tovább olvasomKétszázezer ember próbált meg egyszerre jegyet venni a magyar – olasz meccsre
Összeomlott az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elektronikai rendszere, mivel egyszerre 200 ezer szurkoló próbált jegyet venni a magyar válogatott Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre – írja az rtl.hu. Pénteken kezdték árulni a jegyeket, az MLSZ rendszere azonban nem bírta a terhelést, szinte azonnal elérhetetlenné vált. A szövetség azt ígérte, hogy fejlesztésekbe kezdenek, ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy egy 50-60 ezres stadionba nem fér be 200 ezer ember. Hétfő reggel nyitották meg a másik szeptemberi, a németek elleni idegenbeli meccsre szóló jegyek értékesítését. A rendszer ezúttal is többször összeomlott, végül a 2100 belépő kevesebb…
Tovább olvasomÍme a hétvégi megyei futballprogram
A Megye I-ben a második fordulót rendezik, a Megye II. és a Megye III. szezonja most rajtol. Íme a hétvégi menetrend. Megye I. Szajol – Jászfényszaru szombat 17:00Mezőtúr – Martfű szombat 17:00Jászberény – Kunhegyes szombat 17:00Jászárokszállás – Cserkeszőlő szombat 17:00Kisújszállás – Kenderes szombat 17:00Tószeg – Tiszaföldvár szombat 17:00Rákóczifalva – Kunszentmárton vasárnap 17:00Jánoshida – Törökszentmiklós vasárnap 17:00 Az előző forduló eseményeiről itt számoltunk be! Megye II. Tiszaszentimre – Tiszaföldvár II. szombat 17:00Tiszajenő – Lurkó Focimánia szombat 17:00Jászapáti – Jászboldogháza szombat 17:00Túrkeve – Abádszalók vasárnap 17:00Jászjákóhalma – Tiszagyenda vasárnap 17:00Jászkisér – Kunmadaras…
Tovább olvasomElhunyt a két foci-világbajnokságon is részt vevő labdarúgónk, Tóth József
A máig rekordnak számító 10-1-es győzelmünk alkalmával pedig gólt is szerzett. Újabb volt újpesti futballistát gyászolunk. Életének 71. évében meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója – közölte az MTI. Az UTE közösségi oldalának tájékoztatása szerint temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek. Tóth József Mosonmagyaróváron született, ott kezdett futballozni, 1969-ben Pécsre, majd 1975-ben Újpestre került. Utóbbi klubnál 1984-ig szerepelt, 268 mérkőzésen három gólt szerzett, a lila-fehérekkel kétszer volt bajnok (1977/78, 1978/79) és kétszer nyert Magyar Kupát (1982, 1983) – írja a Telex. 1984 és 1986 között az MTK-VM színeiben…
Tovább olvasomA felhők fölött futballozik tovább – 16 évesen hunyt el Dominik
Szeri Dominik imádta a labdarúgást, s a csapatot Börcsön, ahol futballozott. A mindig udvarias és jó kedélyű fiatalembert mindenki szerette. Ezért is fájó, hogy bántóan kevés, mindössze tizenhat év jutott neki az életből. Szörnyű tragédia érte ugyanis múlt héten a gyirmóti Mihalovics családot. Az autó, amiben a 16 esztendős Dominik és nővére utazott, vonattal ütközött össze egy vasúti átjáróban Keszthelynél. A tehetséges fiatal futballista életét már nem lehetett megmenteni, épp ahol ő ült, ott csapódott a vonat a kocsinak. Testvére súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte a szombathelyi kórházba. Szerencsére ő már…
Tovább olvasomHavonta 24 millió forint üti a markát a Felcsút legjobban fizetett focistájának
A magyar elsőosztályú labdarúgó bajnokság, az NB I egyik legjobban fizetett játékosává lépett elő Sahab Zahedi, a felcsúti Puskás Akadémia iráni származású csatára, ugyanis Zahedi az ukrán tribuna.com beszámolója szerint évi 800 ezer eurót (azaz nagyjából 320 millió forintot) keres, ami havonta nagyjából 60 ezer eurót, vagyis 24 millió forintot jelent. A Blikk megkereste a Puskás Akadémiát, ám a csapat nem akart reagálni a hírre. Sahab Zahedi a Zorja Luhanszktól igazolt Felcsútra az orosz-ukrán háború kirobbanása után. Ott csak 8 meccsen játszott, amiken négy gólt szerzett. Zahedi értékét a Transfermarkt 1 millió euróra teszi.
Tovább olvasomTeljesen megváltozik a Bajnokok Ligája
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden bejelentette, hogy reformálja meg a Bajnokok Ligáját. Eddig 32 csapat jutott a főtáblára, mostantól 36 klub lehet ott, de nem kilenc csoportban harcolnak a továbbjutásért, hanem a sakkból is ismert svájci rendszer alapján. A fordulók után egy 36-os táblát használnának, nem pedig a négy résztvevős csoportokat. A svájci számítás lényege: a hasonló teljesítményt nyújtó csapatok többször játszanak egymással. Azt szeretnék kiküszöbölni az UEFA-nál, hogy a csoportokban legyen egy outsider, jó eséllyel nulla ponttal kieső, a többinél kevésbé versenyképes klub. A sorsolás pontos részleteiről nem közöltek…
Tovább olvasomA Puskás Akadémia a Fradit és a Fehérvárt is legyőzte, rövid ideig még a bajnokságot is vezették
A Puskás Akadémia FC 1-0-ra legyőzte a Mol Fehérvár FC-t vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán – írja az MTI. A forduló rangadóját a Fehérvár kezdte jobban, aztán fokozatosan átvette az irányítást a Puskás Akadémia, Nagy Zsoltnak több nagy helyzete volt. A szünetig is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a fehérváriak nem tudtak mit kezdeni a szervezett felcsúti védekezéssel. Fordulást követően – a hatalmas széltől támogatva – felpörgött a Vidi, és nyomás alatt tartotta a hazai kaput. A Puskás Akadémia sokáig a…
Tovább olvasomAzzal vádolják az iráni női válogatott kapusát, hogy valójában férfi
Emlékszünk még a Katicák című filmre? Elképzelhető, hogy ezt koppintotta le Irán is. Jordánia legalábbis sürgős és teljeskörű vizsgálatot követel az ügyben, mivel úgy vélik, az ellenfél kapusa egyszerűen nem nő, hanem egy férfit öltöztettek be. Néhány hónappal vagyunk azután, hogy Irán női csapata legyőzte Jordániát egy focimeccsen, konkrétan tizenegyespárbajban maradtak alul, és Jordánia most azzal vádolta meg az iráni csapat kapusát, hogy ő amúgy egy férfi. Annyira komolyan gondolják ezt, hogy az ügyben még az Ázsiai Labdarúgó Szövetséget is megkérték, járjon az ügy végére. A szóban forgó kapus, vagyis…
Tovább olvasom