A kormánypárti fiatalok több, mint harmada is kételkedik a választások tisztességességében

Mintha két teljesen párhuzamos, ám egymástól teljesen eltérő fiatal társadalmunk lenne Magyarországon, attól függően, hogy kormánypárti szimpatizáns-e, vagy sem. A kivándorlási hajlandóság is nálunk a legmagasabb a térségben. A Fidesz egyáltalán nem veszítette el a harminc év alattiakat – állítja egy friss, a négy visegrádi országot felmérő ifjúságkutatás. Komoly utánpótlása van a körükben, bár hajszálnyival talán több a kormányellenes közöttük. Összességében a fiatalok elégedetlenek, konformisták, passzívak és már közöttük is egyedülállóan magas a polarizáció, a politikai megosztottság. Vagyis mintha két teljesen különböző magyar valóságot látnának azok, akik a kormánnyal, illetve…

Tovább olvasom

Hivatalosan is eldőlt, hogy Kállai Mária indul jövőre a Fidesz jelöltjeként az 1-es választókerületben

A jelenlegi országgyűlési képviselő lesz az ellenzék közös jelöltje, Sziráki Pál ellenfele. “Ma a Fidesz választókerületi csoportja egyhangúlag felkért arra, folytassam a munkát, s induljak a 2022-es országgyűlési választásokon” – írta csütörtöki Facebook-posztjában Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1-es választókerület fideszes képviselője. “A megtisztelő felkérést elfogadtam, állok a kihívás és a kemény munka elé. Hiszek abban, hogy a sok közösen elért eredmény, a Magyar Falu Program sikere, a Modern Városok Program beruházásai, az M4-es út megépítése alapot ad a további munkára, s a nemzeti kormány mandátumának a meghosszabbítására!” Kállai Mária…

Tovább olvasom

Dunaújváros pert indít, nem tűri tovább, hogy a Fidesz-kormány teljesen kizsigerelje a várost

Gödhöz hasonló “különleges gazdasági övezetet” hoztak létre az ellenzéki vezetésű város mellett, ezzel természetesen elvonva a legfontosabb adóbevételeket az egyébként sem könnyű helyzetű Dunaújvárostól. Orbánék az összes bevételt a fideszes többségű megyéhez irányítják hónapok óta, amely a visszaosztásnál természetesen kihagyja a jobbikos vezetésű várost. Dunaújváros vezetése a bírósághoz fordul, hogy visszaszerezze azokat a bevételeket, amiket a kormány még a nyáron vett el a várostól, amikor egy kormányhatározattal a gödihez hasonló különleges gazdasági övezet hoztak létre a dél-koreai SK Innovation új akkumulátorgyárának tervezett helyszínén. A kormány döntése miatt kijelölt területeket július 1-jén…

Tovább olvasom

Honnan tudta a TV2 tévéstábja előre, hol fog együtt ebédelni Márki-Zay és Bige László?

Valami különös véletlen folytán egy egész kormányközeli tévéstáb várta az ellenzéki miniszterelnökjelöltet és valószínűsíthető szövetségesét egy étteremnél, miközben fél órával korábban még ők maguk sem tudták, hogy odamennek. Szintén nem meglepő, hogy azonnal támadták is Márki-Zay Pétert például azzal, hogy luxusétteremben költi a pénzét. Márki-Zay Péter Budapest egyik legdrágább luxuséttermében borozott Bige Lászlóval – számolt be róla a TV2 híradója, a felvételt pedig a teljes kormányzati média átvette. A Tények riportjában hosszasan sorolták, hogy egy üveg francia vörösbor közel félmillió forint is lehet a belvárosi étteremben, míg egy vacsoramenü több mint…

Tovább olvasom

“A kormánypártok mindent megtettek, hogy a fideszes Völner-botrány fű alatt maradjon, lehetőleg a választásokig”

A kormánypárti sajtó első körben rettentő látványos sikálásba kezdett, de a helyzet tarthatatlanná vált. Az viszont nem véletlen, hogy a legfelsőbb vezetők annyira lefagytak, hogy Orbán Viktor továbbra sem tartotta fontosnak, hogy erről a hatalmas botrányról legalább néhány mondatot szóljon. Nagy munkában lehetnek a kommunikációs szakemberek… Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak…

Tovább olvasom

A Fidesz-KDNP megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

“A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi és azonnal lemondott” – írta a Fidesz sajtóosztálya kedd délután. Völner Pál ügyében kedd reggel adott ki közleményt a Legfőbb Ügyészség, ebben azt írták, a képviselő és igazságügyi miniszterhelyettes a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, hogy cserébe elintézzen dolgokat.  Az ellenzék szerint Völnernek a parlamenti mandátumról is le kellene mondatni. Sőt, a Momentum és a Jobbik szerint Varga Juditnak is…

Tovább olvasom

A Fidesznek köszönhetően lassan a kenyér is luxuscikk lesz

Az ultragazdagok valóban meg sem érzik az áremelkedést, ami az utóbbi egy évben feltűnően megnehezíti életünket. Egy átlagos, bérből és fizetésből élő családnak igenis komoly gond, hogy már aranyárban mérik a kenyeret és az alapvető élelmiszereket is. Kipukkadt a “Magyarországon nincs infláció” lufi, már nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni a kormány tehetetlenségét. A részleteket László Norbert önkormányzati képviselő osztotta meg a Facebookon. Érdekes olvasmány, rengeteg igazsággal. Van még, aki nem látja, mekkora szakadék tátong a NER-féle gazdagság és az ország lakosságának döntő többségét adó szegényebb emberek között? “A…

Tovább olvasom

“Mészáros Lőrinc esetében miért nem a szennyező cég fizet?”

Ungár Péter nem érti, a NER-es haveroknál miért nem alkalmazza a kormány a sokat szajkózott elvet, hogy a szennyező vállalatoknak keményen fizetniük kell minden környezetkárosításért. A valóságban azonban sem Mészáros Lőrincre, sem a fideszes holdudvar szennyezéseire ez sosem vonatkozik, sőt, még hatalmas mennyiségű közpénzzel is kitömik a zsebüket. „Hiába beszél a kormány arról, hogy a klímaváltozás elleni harc költségeit a szennyező vállalatokkal kell megfizettetni, a gyakorlatban pont az ellenkezőjét csinálja: sokkal inkább adókedvezményekkel tömi ki őket, kiskapuk sorát építi fel, vagy mint ebben az esetben, egyszerűen szemet huny a környezetkárosítás felett” –…

Tovább olvasom

Még hány ilyen botrány lesz? A hatmilliárdos geotermikus fűtésrendszerből is csak néhány kút lett

A főszereplő ismét egy fideszes volt polgármester és a hatalmas mennyiségű uniós támogatás, ami gyakorlatilag eltűnt a föld színéről. „Azon kívül, hogy megfúrtak két termelő és két sajtoló kutat, nem történt semmi” – nyilatkozott Tótkomlós polgármestere, Zsura Zoltán a Magyar Narancsnak. Mint a lap írja, korábban úgy volt, geotermikus energia fűti majd a település lakóingatlanjait és önkormányzati intézményeit, a projektből pedig egyelőre nem lett, a polgármester szerint pedig már nem is lesz semmi: a projekt az idők során 6 milliárd forintra drágult, a 2021. márciusi határidő azonban hiába járt le, egyelőre…

Tovább olvasom

Az ellenzék szerint választási csalásra készül a Fidesz, az NVI-hez fordulnak

Közös közleményt adott ki a nemrég elfogadott törvénycsomag kapcsán az ellenzéki összefogás pártjai, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, valamint Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mozgalma, az MMM – az alábbiakban ezt idézzük. Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy bárki jogszerűen a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthessen be – írja a közlemény. Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be…

Tovább olvasom