Szolnok megyei tehetségekkel végzett a harmadik helyen a vegyes váltó Tilburgban

Hatalmasat küzdött és végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintettségű magyar vegyes váltó a Tilburgban megrendezett kontinensviadal zárónapján. A Végi Diána Laura, Somodi Maja, Moon Wonjun és Nógrádi Bence alkotta négyes egy végletekig kiélezett, bukásokkal tarkított fináléban biztosította be a magyar küldöttség második bronzérmét, folytatva ezzel egy két évtizede tartó sorozatot.

Tovább olvasom

Megvan az első magyar érem, Muhari Eszter bronzérmes Párizsban – videó

Szombaton, egy nappal az Olimpia hivatalos megnyitóját követően meg is született a magyarok első érme.  Muhari Eszter első olimpiáján nagyszerű vívással nyerte meg a bronzcsatát. Muhari Eszter szenzációsan kezdett és három győzelmet követően az elődöntőben szenvedett vereséget. Ezt követően a bronzmeccsen koncentrált vívással, kiemelkedő teljesítménnyel legyőzte ellenfelét. Ennek köszönhetően már az első versenynapon megszületett a magyar csapat első érme. Az első találat az észt Nelli Differté volt, de a 21 éves Muhari egy perc alatt fordított, mert a testén és a csuklóján is megszúrta a riválisát. Ezt az előnyt megtartotta, így…

Tovább olvasom