Ismét bringás reggelit tartottak Szolnok főterén

Ahogy tegnap reggel beszámoltunk róla, Szolnok önkormányzatának, Az Ifjúság Egészséges Életéért Alapítvány és a Tallinn-Alcsi Városrészért Egyesület közös szervezésében idén is megvalósult a Bringás Reggeli rendezvény a Kossuth téren. A szervezők két órán keresztül várták azokat, akik kerékpárral indulnak útnak és szerettek volna megpihenni egy frissítő reggelire.

Tovább olvasom

Bringás reggelivel az egészségünkért

A mindennapi közlekedésben minél többen válasszák az autó helyett a kerékpárt – sok más mellett erre is fel szeretné hívni a figyelmet a szeptember 16-án, azaz holnap megrendezésre kerülő bringás reggeli Szolnokon. Az önkormányzat Az Ifjúság Egészséges Életéért Alapítvány és a Tallinn-Alcsi Városrészért Egyesület közreműködésével, valamint a Magyar Kerékpárosklub hivatalos partnereként várja a kerékpárosokat a Kossuth térre, ahol finom falatokkal és jó hangulattal kedveskednek az arra járóknak 6:30 és 8:30 között.

Tovább olvasom

Péksütemény és kávé várja a szolnoki bringásokat a Kossuth téren

Az előző évekhez hasonlóan, Szolnok idén ősszel is rendkívül fontosnak ítéli meg a szolnoki kerékpáros turizmus és a város kerékpárút-hálózatának népszerűsítését, ezért csatlakozik a Magyar Kerékpárosklub Bringázz munkába és suliba országos kezdeményezéshez. A hagyományokat követve, városunkban immár hetedik alkalommal, 2022. szeptember 22-én reggel 06:30 és 08:30 között a Kossuth téren várja a kerékpárral közlekedőket egy frissítő gyümölcslé, egy meleg kávé, péksütemény, gyümölcs, zene és garantált jó hangulat. A Szolnok Rendőrkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott rendezvényhez, melynek keretében kiegészítő szolgáltatásként többek között szemléletformáló programokat és „BikeSafe” kerékpár-regisztrációt is…

Tovább olvasom