Ütközött és az árokba csapódott egy autó a 32-es főúton

Az utolért jármű pedig az ütközéstől az úttesten keresztbe fordult és érintőlegesen ütközött egy szemből érkező tehergépjárművel. Egy felcsúti lakos közlekedett személygépkocsival 2022. január 21-én 15 óra 50 perc körül a 32-es főúton Pusztamonostor felől Jászberény irányába – írja a rendőrségi közlemény a police.hu honlapon. Haladása során nekiütközött az előtte haladó, forgalmi okból lassítani szándékozó személygépkocsi jobb hátsó részének, majd az útárokba csapódott. Az utolért jármű az ütközéstől az úttesten keresztbe fordult és érintőlegesen ütközött egy szemből érkező tehergépjárművel. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Tovább olvasom

Összecsattant két metrószerelvény Kőbányánál – képek

A baleset éjszaka történt a napi forgalom során nem használt vágányokon, de az anyagi kár így is jelentős és még eltart egy ideig a műszaki mentés is. Mint arról már értesülhettünk, két metrószerelvény ütközött össze Kőbánya-Kispesten, az utasoktól elzárt területen, a kihúzónál. Senki nem sérült meg szerencsére, de a most érkezett fotókon látszik, hogy jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset miatt egy harmadik szerelvény is beragadt az érintett helyszínen. A BKV reggel azt közölte, hogy a metróközlekedést a baleset nem akadályozza. Azt még nem tudni, hogy történhetett meg a baleset, ezt…

Tovább olvasom

Eltiltották a vezetéstől, mégis volán mögé ült a 15 éves fiú

A rendőrség rajtakapta a fiatalkorút. Emellett egy személyi sérüléssel járó baleset is történt megyénkben szombaton. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves tatárszentgyörgyi lakos ellen – írja a police.hu. A rendőrjárőr 2022. január 15-én, az éjszakai órákban Újszász belterületén intézkedés alá vonta a fiatalkorút, aki az általa vezetett személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a Dabasi Rendőrkapitányság a járművezetéstől korábban eltiltotta. A jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol a férfi a kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte. A…

Tovább olvasom

Baleset Jászapátiban

Egy budapesti lakos közlekedett személygépkocsival Jászapáti belterületén 2022. január 12-én 18 óra 30 perc körül. Egy kereszteződéshez közeledve az előtte haladó személygépkocsi előzésébe kezdett, mely során későn vette észre a keresztutcából kikanyarodó és vele szemben közlekedő személygépkocsit és nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – személyi sérülés nem történt – közölte a rendőrség.

Tovább olvasom

Felborult egy traktor a 32-es úton, életveszélyes állapotban a sofőr

A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy pótkocsis traktor borult árokba a 32-es főút 21. kilométer szelvényében 2022. január 10-én 10 óra 30 perc körül – írja a police.hu. Az elsődleges információk alapján a jármű vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset helyszínelése teljes útlezárás mellett folyamatban van, a forgalmat Jászberénynél, illetve Pusztamonostornál elterelik.  A rendőrség kéri, hogy mindenki fokozott türelemmel és óvatossággal közlekedjen.

Tovább olvasom

Zebrán ütötték el a kerékpárját toló jászberényi férfit

A bicikli több métert repült, a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén 2022. január 7-én 9 óra 20 perc körül – írja napi megyei összesítőjében a police.hu. A 83 éves férfi az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget az ott gyalogosan áthaladó, kerékpárját toló férfinek, és nekiütközött a bicikli első kerekének, majd a jobb oldali visszapillantó tükörrel elsodorta a gyalogost, aki ettől elesett. Az ütközés erejétől a kerékpár több métert repült. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Nem adta meg az elsőbbséget a törökszentmiklósi kerékpáros, baleset lett belőle

A biciklis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett a baleset következtében. Egy törökszentmiklósi lakos közlekedett biciklivel a város belterületén található kerékpárúton 2022. január 5-én a délutáni órákban – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. A kerékpáros a Kossuth utca másik oldalára kívánt átkerekezni, azonban – az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla figyelmeztetése ellenére – nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó járműnek és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában…

Tovább olvasom

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetve ütközött terepjárónak a jászberényi sofőr

A vétkes enyhe sérüléseket szenvedett a rendőrség tájékoztatása szerint. Egy jászberényi lakos közlekedett személygépkocsival a 32-es számú úton Pusztamonostor irányába 2022. január 3-án 19 óra 20 perc körül – írja a police.hu. Haladása során nem vette észre az előtte, vele azonos irányba haladó és forgalmi okból lassító, majd megálló terepjárót és a hátuljának ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

Tovább olvasom

Ismét egy baleset a szolnoki vasútvonalon

Személyautóval ütközött egy Intercity, a fénysorompó az eddigi információk alapján jól működött. Jó ideig komoly késésekkel közlekedtek a vonatok a szolnoki vonalon. A részleteket a MÁV osztotta meg a Facebookon. Előzmény: A Keleti pályaudvarról Bukarestbe tartó, Békéscsabáról 9:41-kor továbbindult (IC73-as) Traianus InterCity-vel ütközött egy személygépkocsi Kétegyháza és Lőkösháza állomások között. A balesetkor a fény- és félsorompó jól működött. A vonaton senki sem sérült meg. A helyszínelés és a műszaki mentés végéig – kora délutánig – szünetelt a vonatforgalom ezen a szakaszon, emiatt a vasúttársaság pótlóbuszt rendelt. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon hosszabb…

Tovább olvasom

Törmelékre hajtott és a szalagkorlátnak ütközött egy szolnoki autós

A 4-es főúton történt a baleset, a rendőrség közleménye szerint személyi sérülés nem történt. Egy szolnoki lakos közlekedett személygépkocsival a 4-es számú főúton 2021. december 30-án 2 órakor – olvasható a police.hu napi megyei összesítőjében. Haladása során egy – feltehetően korábban az úttestre szóródott – homokzsákokkal töltött terelő tábla maradványaira hajtott, majd a belső szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egyébként egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt…

Tovább olvasom