A Budapest-Keleti pályaudvar–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza útvonalon óránként közlekedő gyors- és IC-vonatok közül minden második megáll a Szolnok és Mezőtúr között található Kétpón. Vannak köztük nemzetközi viszonylatok is. E Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben tehát napjában többször megállnak a vonatok. A Központi Statisztikai Hivatal 2021-es adatai szerint Kétpón 644-en laktak. Mi indokolja, hogy ezen a nagynak nem nevezhető alföldi településen megálljon például egy Bukarestbe tartó, vagy onnan jövő vonat? Milyen közlekedés- és utazásszervezési, vagy egyéb szakmai okai lehetnek, hogy a belföldi vonatok esetén ezt a megállót minden második járatnál felvették a megállóhelyek közé? A MÁV-nál és helyben is keresték a válaszokat. „A MÁV-START által…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Megfordul a Kossuth tér forgalma
A Szolnok ispán körúton október 5-én kedden reggeltől újabb forgalmi változás lép érvénybe: megkezdődik az út aszfaltozása, emiatt a Zagyva oldali pályaszakaszt ismét lezárják – tájékoztatott a város önkormányzata. Ezzel párhuzamosan a Kossuth tér jelenlegi forgalmi rendje megfordul, így a Tisza híd irányából lesz lehetőség az áthaladásra, a Baross utca felől nem engedélyezett a behajtás.
Tovább olvasomMa 172 éve félelem nélkül néztek szembe a halállal az aradi vértanúk
Nemzeti gyásznap a mai: 172 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Aradon az éppen levert szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. A megtorlás célja a rebellis magyar katonai és politikai vezetés lefejezése volt, így csökkentve egy újabb hasonló eseménysorozat potenciálját. Az összesen körülbelül 120 jóváhagyott halálos ítélet végrehajtása 1849 januárjától egészen 1854-ig elhúzódott és a kiadott császári irányelvek alapján zajlott le. Ez azt jelentette, hogy Julius Jakob von Haynau táborszernagy 1849. szeptember 22-től szabad kezet kapott a császártól és a Schwarzenberg-kormánytól…
Tovább olvasomKihaltnak nyilvánítottak 23 állatfajt
Az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata (FWS) 23 fajt – 11 madarat, egy denevért, két halat, egy növényt és nyolc kagylót – nyilvánított kihaltnak. Ezzel együtt javasolta, hogy távolítsák el őket a veszélyeztetett fajok közül – írja a BBC. nyomán a JövőTV. A döntést szigorú, tudományos felülvizsgálat alapján hozták meg. “A huszonhárom faj mindegyike jelentős veszteség a nemzetünk természeti örökségének és a biológiai sokszínűségnek, valamint emlékeztetőül szolgál, hogy a kihalás az ember által okozott környezeti változás következménye” – mondta Bridget Fahey, aki felügyeli a fajok osztályozását az FWS-nél. A fajokat még az 1960-as…
Tovább olvasomForgalomkorlátozás a Tisza-tónál, rövid ideig csak kerékpárral lehet közlekedni Tiszaderzs és Tiszaszőlős között
A Tisza-tó bal partján, Tiszaderzs és Tiszaszőlős között az árvízvédelmi töltésen befejező szakaszához ért a korábban megkezdett vízkivételi műút építése. Október 6-án a kerékpárút megbontott aszfaltburkolatát helyreállítják, ezért gépjárművek számára az út ideiglenesen le lesz zárva, áthaladás csak kerékpárral lehetséges. A tiszaderzsi kikötőtől Tiszafüred, valamint a tiszaszőllősi gátőrháztól Abádszalók irányába, a munkavégzés helyszínéig, a Cserőközi Holt-Tiszáig az oda-vissza közlekedés megengedett. A forgalomkorlátozásról a helyszínen ideiglenes közúti jelzőtáblák adnak tájékoztatást, valamint szükség estén forgalom irányítást végeznek. áll a KÖTIVIZIG tájékoztatásában. A munkavégzés idejére fokozott odafigyelést és türelmet kérnek a térségben közlekedőktől. Képünk…
Tovább olvasomMegállapodtak az előválasztás második fordulójának legfontosabb kérdéseiről
Kedden délelőtt ülésezett a Pártelnökök Értekezlete, hogy a második fordulóval kapcsolatos valamennyi fontosabb kérdést rendezze. A második forduló október 10-16. között lesz, ezért sürgető volt több kérdést is megnyugtató módon lezárni – közölte az Országos Előválasztási Bizottság. A második fordulóba továbbjutó miniszterelnök-jelöltek közül két jelölt részéről felmerült az igény, hogy egy sorban szerepeljenek a szavazólapon. Az OEVB ezt a javaslatot elutasította. A Pártelnökök Értekezlete megállapodott abban, hogy az előválasztás második fordulójának biztonságos megvalósítása érdekében fenntartja az OEVB döntését. Amennyiben a visszalépési határidőig, azaz október 9. 12.00 óráig valamelyik miniszterelnök-jelölt visszalépne, akkor…
Tovább olvasomSzolnokon is a Nyomtass te is! viszi el az előválasztás győzteseinek hírét a „közszolgálati média” helyett
Minden választókerületre újabb 106-féle Nyomtass te is! újság készült az előválasztás eredményeiről néhány óra leforgásával azt követően, hogy véglegesek lettek a számok. Ez két héten belül a második alkalom, hogy ilyen óriási fába vágja a fejszéjét az elsősorban önkéntesek munkájára építő civil mozgalom, mégpedig sikerrel. A kormánykézben lévő közmédia továbbra is elhallgatja az ellenzéki előválasztással kapcsolatos híreket, így a Nyomtass te is! hetilap az egyetlen nyomtatott sajtótermék, amely nagy példányszámban képes eljuttatni a kistelepüléseken élőkhöz az előválasztással kapcsolatos információkat. A mozgalom azon dolgozik, hogy a most megválasztott ellenzéki képviselőjelöltek közül…
Tovább olvasomSzolnokon összeesett egy 17 éves fiú a tornaórán, a tanár a diákok segítségével élesztette újra
Újra kellett éleszteni egy diákot egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolában – adott hírt az esetről a Facebookon az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a 17 éves fiú tornaórán esett össze. Amikor a segítségére siető tanár megvizsgálta, nem lélegzett. A tanár megkezdte az újraélesztést, a mentésirányító telefonon instruálta, mit kell tennie, közben pedig mentőautó, a helyi orvosi ügyelet és mentőhelikopter is a helyszínre indult. A diákok ez alatt odavitték az iskola defibrillátorát, és több sokkot is leadtak. Így amikor néhány perc elteltével megérkeztek a mentők, és folytatták az életmentést, sikerrel jártak, a fiút…
Tovább olvasomBetört a szolnoki üzletházba, mert ottfelejtette a kabátját
A szolnoki bevásárlóközpont biztonsági szolgálata tett bejelentést a rendőrségre október 3-án, hajnali 2 óra körül, mivel valaki betört oda. Egy férfi este az üzletházba akart bejutni, de mivel az zárva volt, leemelte a bevásárlóközpont II. emeleti bejárati ajtaját, valamint egy játékbolt fotocellás nyílászáróját is a helyéről. A 40 éves férfi a játékboltban játékokat dobált a földre és volt, aminek csomagolását megrongálta. A jogsértőt a kiérkező rendőrök elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók kérdésére válaszolva elmondta, hogy éjszaka jutott eszébe, hogy bent felejtette piros kabátját az…
Tovább olvasomAz Európai Gyógyszerügynökség is ajánlja a harmadik oltást a Pfizer-vakcinából
Ugyan Európában már több országban, így Magyarországon is régebb óta adnak be megerősítő oltást a Pfizer vakcinából, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csak most mondta ki hivatalosan: ajánlja a harmadik oltást a Pfizer/Biontech készítményéből. A gyógyszerügynökség szerint az erősen legyengült immunrendszerű embereknél legkorábban 28 nappal a második oltás után egy harmadik dózis Pfizer/Biontech vagy Moderna oltás is beadható. Az EMA a normál immunrendszerű, 18 évnél idősebb embereknél hat hónappal a második oltás után ajánlja az újabb dózist (Magyarországon négy hónappal a második oltás után kérhető a megerősítő oltás). A gyógyszerügynökség a…
Tovább olvasom