Kihaltnak nyilvánítottak 23 állatfajt

Megosztás

Az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata (FWS) 23 fajt – 11 madarat, egy denevért, két halat, egy növényt és nyolc kagylót – nyilvánított kihaltnak. Ezzel együtt javasolta, hogy távolítsák el őket a veszélyeztetett fajok közül – írja a BBC. nyomán a JövőTV. A döntést szigorú, tudományos felülvizsgálat alapján hozták meg.

“A huszonhárom faj mindegyike jelentős veszteség a nemzetünk természeti örökségének és a biológiai sokszínűségnek, valamint emlékeztetőül szolgál, hogy a kihalás az ember által okozott környezeti változás következménye”

– mondta Bridget Fahey, aki felügyeli a fajok osztályozását az FWS-nél.

A fajokat még az 1960-as években sorolták a veszélyeztetettek közé, mostanra egyet sem találni belőlük az Egyesült Államokban.

Tőlük búcsúzkodunk

Közülük az egyik legismertebb a királyharkály, amely egykor Amerika legnagyobb harkályfaja volt, amelynek utolsó példányát 1944-ben észlelték Louisiana államban – majd 1967-ben vették fel a veszélyeztetett fajok listájára, míg a Bachman-hernyófaló Észak-Amerika egyik legritkább énekesmadara volt, amely szintén 1967-ben vált veszélyeztetetté.

Az FWS közleménye szerint az 1973-ban életbe lépő, veszélyeztetett fajokról szóló törvényt túl későn hozták meg, ugyanakkor sikeresen megakadályozta a fajok több mint 99 százalékának kihalását, amelyek védelmére most nagyobb szükség van, mint valaha.

Kapcsolódó cikkek