Egy nap alatt két részeg sofőr okozott balesetet a megyében

Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy napon két ittas gépkocsivezető is balesetet okozott. A rendőrök az egyik sofőrt őrizetbe vették, mivel nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Az elmúlt nap Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain két olyan baleset is történt, aminek okozói ittas gépjárművezetők voltak. Az egyik eseménynél csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés. Ennek a balesetnek egy kenderesi lakos volt a részese. A férfi személygépkocsival közlekedett Tiszabura külterületén 2021. október 16-án 20 óra 30 perc körül, mikor haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban letért az úttestről és egy fának ütközött. A rendőrök a…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Dobrev Klára nyert, országosan azonban Márki-Zay vezet

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első fordulóhoz hasonlóan most is Dobrev nyert, de jócskán feljött a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke az előző körhöz képest. A pontos megyei eredmény: – Dobrev Klára: 8 043 szavazat – Márki-Zay Péter: 7 616 szavazat Azz első fordulóban 2873 szavazattal csak a negyedik helyen végzett a hódmezővásárhelyi polgármester, míg a DK jelöltje 6819 szavazattal az első helyen végzett. A szavazatok több mint felét már megszámolták. Ennek alapján az látszik, hogy Márki-Zay Péter sokkal több plusz támogatót tudott bevonzani a második fordulóban, mint Dobrev Klára: Országosan Márki-Zayra eddig 121 550-nel több…

Tovább olvasom

Ki nyeri az előválasztás második fordulóját? – Utca embere videó

Az előválasztás utolsó napjaiban a JövőTV stábja ellátogatott a Nyugati pályaudvarra, hogy felmérjék a budapestiek szerint ki fogja nyerni az előválasztás második fordulóját. Az érdeklődés jelentősen nagyobb eddig, mint a szeptemberi első fordulóban, ami a gyors online szavazási lehetőségnek is köszönhető. A pénteki napon meglehet a félmilliomodik szavazó. Eddig már több mint 100 000 olyan szavazót sikerült megmozgatni és leszavaztatni, akik az előválasztás első fordulójában nem voksoltak egyetlen jelöltre sem.

Tovább olvasom

Tiszaföldváron több családi házat evakuáltak egy elvágott gázvezeték miatt

Több embernek is el kellett hagynia az otthonát Tiszaföldváron, miután egy családi ház udvarán egy munkagép elvágott egy gázvezetéket – számolt be a Katasztrófavédelem vasárnap délután. A baleset a Mártírok úton történt, százméteres körzetben védőzónát jelöltek ki, az itt élő 20 embert a biztonságuk érdekében elküldték otthonaikból, valamint áramtalanították is az ingatlanokat. A baleset helyszínére azonnal érkeztek a tűzoltók, illetve a katasztrófavédelem-, és a gázszolgáltató emberei is.

Tovább olvasom

Elektromos kerékpárt lopott, majd eladta Szolnokon

A bejelentéstől számított két órán belül meglett a tószegi vasútállomásról eltulajdonított kétkerekű, a feltételezett elkövetőt pedig gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Egy tószegi lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságra, mert a községi vasútállomás nyitott kerékpártárolójában elhelyezett, ám lezáratlanul hagyott elektromos kerékpárját ismeretlen személy ellopta október 13-án, valamikor nap közben. A bejelentést követően a rendőrök adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki, mely során a feltételezett elkövető személyazonossága ismertté vált. A nyomozók megállapították, hogy az elektromos kerékpárt egy tószegi fiatalember vitte el, aki a piros bringát egy szolnoki lakosnak adta el. Az…

Tovább olvasom

Tiltakoznak a háziorvosok az operatív törzs döntése miatt

Az operatív törzs arra utasította a háziorvosokat, hogy jövő héttől rendelőikben teszteljék a COVID-gyanús betegeket – írja a Népszava. A minap kiadott utasítás szerint a háziorvosoknak a jövő héttől kellene kezdeniük a hozzájuk érkező napi betegek gyorstesztelését, amelyhez teszteket és védőfelszerelésként plexi arcvédőt biztosítanak a számukra. A lap szerint azonban háziorvosoknak a feladathoz se eszközük, se megfelelő körülményeik nincsenek, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek . A felhívásukban azt írják: az utasítás hibás és a betegbiztonsági okból is kivitelezhetetlen, a háziorvosi rendelők döntő többségében nincs lehetőség a fertőzésgyanús és nem fertőző betegek elkülönítésére. A háziorvosok szerint a biztonságos…

Tovább olvasom

Közel 96 ezren vettek részt csütörtökön az előválasztáson

Csütörtökön hajszál híján megdőlt a napi előválasztási részvételi rekord – írja közleményében az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). A sátrakban 75 475 fő, az interneten keresztül pedig 20.233 fő szavazott, ez összesen 95 708 voks. Ez az eddigi második legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel öt nap után 441 589 fő. Az új szavazók száma is tovább nőtt. Már több mint 127 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben nem. Az előválasztás két fordulójában összesen 760 ezer választópolgár élt az előválasztáson a szavazójogával. Az előválasztás október…

Tovább olvasom

Klímaválasztás 2021: Márki-Zay és Dobrev ezúttal a zöld politikáról vitázott | videó

Csütörtökön este a HVG székházában találkoztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, a Greenpeace Magyarország és a HVG által szervezett klímamegbeszélésen a két politikus zöld kérdésekben ütköztette érveit és terveit. A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt között szó esett a kibocsátás-csökkentésről, Paksról és a Mátrai Erőműről is. A legnagyobb vita viszont arról szólt, hogy kire kell terhelni a klímaharc költségeit. Dobrev Kláráról, a DK pályázójáról kiderült még, hogy igyekszik nem minden évben olyan új ruhákat vásárolni, amire nincs szüksége, Márki-Zayról pedig, hogy szódagépet használ palackozott víz helyett, és családját is kerékpáros közlekedésre biztatja Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay…

Tovább olvasom

A hétvégére köd utáni napsütést jósoltak

Hajnalonként többfelé ködös, de napközben jellemzően száraz, napsütéses idő várható hétvégén. A leghidegebb órákban néhol fagyra is készülni kell, de a csúcsértékek többfelé 15 fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Az OMSZ figyelmeztetést adott ki pénteken a tartós, sűrű köd miatt. Azt írták, hogy néhol csak nagyon lassan oszlik fel a köd és rétegfelhőzet, de ezt követően gyengén felhős, napos idő várható. Jellemzően mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 1 és plusz 6 Celsius-fok…

Tovább olvasom

Szolnokon becsődölt a távhőszolgáltató, péntektől az állam fűti a lakásokat

Szolnokon rendkívüli ülésen tárgyaltak a fűtéshelyzetről, ugyanis a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó cég bedobta a törülközőt, és váratlanul csődöt jelentett csütörtökön – amiről a magyarnarancs.hu értesült elsőnek. A várossal közel 20 ezer lakás távfűtésére szerződött Alfa-Nova Kft. karbantartásra hivatkozva még nem indította el a fűtést, egy nappal a szolgáltatás beígért indítása előtt álltak elő a váratlan bejelentéssel. A korábban Simicska Lajos köréhez sorolt Pomázi érdekeltségei a kilencvenes évek végétől kezdődően több várossal is szerződtek távhőszolgáltatásra, majd 2015-ben Székesfehérváron, Szekszárdon, Szegeden bontottak szerződést, Kiskunfélegyházán tavalyelőtt vette át a távhőt egy önkormányzati cég, az egyik utolsó város…

Tovább olvasom