Egy nap alatt két részeg sofőr okozott balesetet a megyében

Megosztás

Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy napon két ittas gépkocsivezető is balesetet okozott. A rendőrök az egyik sofőrt őrizetbe vették, mivel nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

Az elmúlt nap Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain két olyan baleset is történt, aminek okozói ittas gépjárművezetők voltak. Az egyik eseménynél csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés. Ennek a balesetnek egy kenderesi lakos volt a részese. A férfi személygépkocsival közlekedett Tiszabura külterületén 2021. október 16-án 20 óra 30 perc körül, mikor haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban letért az úttestről és egy fának ütközött. A rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A 43 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ezért a hatóság az őrizetbe vételéről határozott.

A másik baleset részesei már nem úszták meg sértetlenül, hiszen mindketten megsérültek, mikor ugyanezen a napon még a kora délutáni órákban ütköztek Jászárokszállás belterületén. Egy helyi férfi közlekedett személygépkocsival a Kossuth Lajos úton Jászberény irányába, és haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A rendőrök a gépjárművezetőkkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami a szemközti sávba áttérő sofőr esetében pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a férfit további mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét elvették.

A gépjárművezetőkkel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt indult eljárás.  

Kapcsolódó cikkek