A kormányzati szekértolók farkast kiáltottak Jászberényben, holott ők azok

Fásy Ádám látogatott Jászberénybe, hogy tovább nyomja a fideszes polgármesterjelölt, Besenyi Orsolya kampányát. Mint ismert, a hét elején Besenyi a TV2-ben standupolt, pontosabban playbackben inkább csak tátogott, mivel leginkább Fásy beszélt az általa főzött töltöttkáposztáról. Dehát kampány van, Besenyi mindenhol feltűnik, legutóbb Győrben volt, hogy megtapasztalja azt, hogyan lehet egy fenékkel két lovat megülni, amihez persze csak elég nagy ülep kell, és már meg is van a produkció. Besenyi azt kérdezte meg a győri polgármestertől, hogy miként lehet polgármesternek és orvosnak is lenni ebben a kínzóan gyógyítók hiányával küzdő egészségügyben.…

Tovább olvasom

Sojgu: azért folytatunk “műveleteket”, hogy megmentsük a lakosságot a népirtástól

A Nyugat arra törekszik, hogy minél tovább elhúzza az ukrajnai konfliktust, és ezzel meggyengítse Oroszországot – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca vezetői kollégiumának szerdai kibővített tanácskozásán. A miniszter szerint az ukrajnai fegyverszállításokra 27 ország már 97 milliárd dollárt költött. Mint mondta, különös aggodalomra ad okot a NATO előretolt jelenlétének kiépítése Oroszország és Fehéroroszország határai közelében. “Annak érdekében folytatunk műveleteket, hogy megmentsük a lakosságot a népirtástól és a terrortól. Oroszország mindig nyitott a konstruktív béketárgyalásokra” – mondta a tárcavezető. Mint ismert, nemzetközi szinten törvényszék felállítását szorgalmazzák. A…

Tovább olvasom

A Sparban már a párizsin is lopásgátló chip van

A Spar áruházakban a felvágottak csomagolópapírjába is chipet tesznek – hívta fel a figyelmet a 24.hu egyik olvasója. Ennek oka szerinte a bolti lopások megakadályozása. Azt is írta, hogy beszélt olyan eladóval, aki azt mondta neki, hogy a „bolti szarkák” már rájöttek, hogy a felvágottban is van lopásgátló, ezért ezeket a chipeket az üzletben letépik a csomagolásról és eldobják. Az olvasó egy chipelt párizsiról általa készített fotót is mellékelt leveléhez. A megkeresés alapján megkérdezték a Spart, igaz-e, amit az olvasó írt, és érdeklődtek, újdonság-e, hogy a párizsi csomagolására is chip…

Tovább olvasom

Halálra szurkálta várandós feleségét és vele együtt a magzatot is

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott azzal a szegedi férfival szemben, akit a bíróság emberölés bűntette miatt nem jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélt. A Szegedi Törvényszék ítélete szerint a szegedi férfinál olyan tévképzet alakult ki, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják és e mögött a házastársát sejtette. A férfi 2020. november 6-án, a szegedi lakóházában, tudatzavart állapotban, a felébredését követően magához vett egy konyhakést, és azzal,  majd azt követően egy másik késsel rátámadt az alvó várandós feleségére és őt test szerte mintegy harminc alkalommal nagy erővel megszúrta. Az időközben felébredt…

Tovább olvasom

Orbán Viktor elvesztette az irányítást Magyarország sorsa felett

Orbán Viktor nem beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az emberek mindennapi problémáiról, mégpedig azért, mert nem tudja megoldani őket, elvesztette ugyanis az irányítást Magyarország sorsa felett – kommentálta a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya a miniszterelnök Kormányinfón elmondott szavait közleményben. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminiszter az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta, Orbán Viktor sajtótájékoztatója egyértelművé tette, hogy az ország semmilyen fordulatra nem számíthat a kormánytól: marad az elmúlt 12 év “orbáni politikája, amely tönkretette Magyarországot és megélhetési válságba taszította a családokat”.“Amíg Orbán marad, addig marad a válság is, és minél tovább…

Tovább olvasom

A rendőrök nem szeretnének ittas vezetőt látni az utakon

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása, az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése és a közúti balesetek megelőzése érdekében a vezetési képességre hátrányosan ható szerek fogyasztását ellenőrzi. A rendőrök a hétvégén a megye teljes közigazgatási területén finn módszerrel szűrik ki a forgalomból az ittas, illetve bódult vezetőket. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat! Az ittas, bódult vezetés nem csak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti. Ezen felül hosszabb távon negatívan befolyásolhatja…

Tovább olvasom

Gyorshajtókat szűrtek ki a karcagi rendőrök

A karcagi rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében közlekedési akciót tartottak az illetékességi területükön. A közlekedési rendőrök december 20-án koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az akció során az egyenruhások 17 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 7 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 5 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, 5 vezetőt figyelmeztettek, valamint 41 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzemben tartóval szemben, továbbá egyéb közlekedési szabálysértés elkövetése miatt 3 helyszíni bírságot szabtak ki.

Tovább olvasom

Megköszönte a munkát a polgármester

A közelgő ünnepek alkalmából a polgármesteri hivatal dolgozóinak mondott a városért végzett munkáért köszönetet Budai Lóránt. Jászberény polgármestere röviden szólt a 2019 óta eltelt időszak tapasztalatairól, az elmúlt egy esztendő sokszor embert próbáló feladatairól és arról, hogy a közös munka során kialakult konfliktusokból (is) mindannyiuknak tanulni kell. Azt kívánta, hogy a következő néhány nap ne az iktatószámokról, a szerződésekről, a számlákról és a bizonylatokról szóljon, hanem a megbékélésről, a szeretetről és az odafigyelésről.

Tovább olvasom

Vádat emeltek a barátnője szemét kinyomó férfi ellen

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki ez év februárjában fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel. A vádirat szerint a 35 éves férfi és a sértett 2020 júliusától szerelmi kapcsolatban volt, ami többször megszakadt. Idén február elején a vádlott – békülési szándékkal – többször felkereste lakóhelyén barátnőjét. Február 5-én kihívta beszélgetni az udvarra, ott vitába keveredtek. A vádlott megragadta a sértettet és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta, ahol ölési szándékkal fojtogatni kezdte. A nő…

Tovább olvasom

Baloldali dollármédiától retteg a kormányzati pénzzel kitömött jobboldali média

Sikítva jajgat a magyar jobboldali média egyik zászlóhajója (több is van belőle), az origo. A  kormánypárti kiadvány – amelyről a telex.hu írta meg, hogy lassan milyen mókás szoferotikus lappá alakul – azt hányja a független média szemére, hogy támogatásokat kap Soros Györgytől. A propagandakiadvány fel is jajdul, amikor megemlíti, hogy a nyugat.hu régóta dollármédiumként funkcionál, hiszen már 2017-18-ban összességében több mint 20 millió forintot kapott Sorostól. Mármost az ember szeme könnyesre csordul ezen, hiszen 20 millió forinttól berezeltek a jobboldalon, azon a jobboldalon, amire tízmilliárdokat fordít az Orbán-kormány. Az origo cikkét természesetesen vezető helyen…

Tovább olvasom