Még kritikus, de bizakodásra ad okot Zsebibaba állapota

Javulóban van annak a kiskutyának az állapota, amelyiket Jászapátin félig megnyúzva találtak. Most mindenki érte izgul, ami érthető is. A Kutya-segélyszolgálat Alapítványnál menedékre és ápolásra lelt kiskutya jobban van, bár Zsebibaba állapota még mindig kritikus, hiszen borzasztóak a sérülései.  Viszont reménykedésre adhat okot, hogy megkínzott, apró kis teste jól reagál a kezelésekre. A seblázzal folyamatosan küzdenek, ez az, ami leginkább megviseli a szervezetét. Ellenben 39 fokos a testhője, végre már nem lázas. Az alapítvány kér mindenkit, aki teheti, segítse Zsebike gyógyulását, hiszen nagy menet lesz a felépülése.

Tovább olvasom

Nem szent itt már Hofi sem, simán Kádár udvari bolondjának minősítették 

A mai politikai kurzus céljainak megfelelően nagyon durván nekimentek Hofinak. Az ország mai napig egyik legnépszerűbb humoristájának egyetlen bűne az volt azok szemében, akik az M5 tévécsatornán minden bizonnyal megrendelték – hiszen másként szinte ma nem is jelenhet meg semmi a királyi tévében – az őt lejárató műsort, hogy nem volt elég – micsoda? Hát persze, hogy nemzeti!

Tovább olvasom

Három hónap mérlege: 87 lakástűz, 2 halott és 9 sérült

2023 első negyedévében összesen 87 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Ezekben a tüzekben 2 ember vesztette az életét, 9-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. A leggyakrabban idős emberek válnak a tüzek áldozatává. Ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni.

Tovább olvasom

Nagyon durva: vajon megnyúzták ezt a kiskutyát? – Frissítve

Megnyúzták, felnyársalták… Mi történt szegény Zsebibabával? Ki tette ezt vele? Egy biztos, pokoli kínokat élt át ez a parányi babakutya. Most érte kell nagyon az ima. Igaz őt nem veszítjük el? Őt nem veszíthetjük el. Nem eszik, nem iszik- innen indulunk! Ráadásul belázasodott. Vajon túlélte az éjszakát? Ezeket írta a Wegera a kommunikátor közösségi oldal.

Tovább olvasom

Jogsi nélkül vezetett, a szondázást megtagadta, nem véletlenül

Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett Törökszentmiklós külterületén április 8-án a délutáni órákban, amikor a rendőr járőrök ellenőrizték. Az egyenruhások megállapították, hogy a járművezető úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A 29 éves törökszentmiklósi lakos a vele szemben alkalmazott alkoholteszter megfújását megtagadta, ezért a jogsértőt biológiai mintavételre előállították az orvosi ügyeletre, ahol megállapították, hogy a férfi úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A sofőrt a helyi rendőrkapitányságon engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd őrizetbe vették, továbbá járművezetés ittas állapotban vétség miatt nyomozást…

Tovább olvasom

Majdnem fürdés lett a pecázásból, kis híján belecsúszott az autó a vízfolyásba

Húsvét első napjának délelőttjén gondolta úgy egy fiatal pár, hogy horgászással tölti az ünnepet. A felázott talajon elakadtak és egy segítségül hívott autóval próbáltak meg kiszabadulni a sár fogságából. Vontatás közben a Suzuki azonban megcsúszott és a csatorna vízpartjának legszélén állt meg. A kisújszállási rendőrök kérték a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság segítségét a veszélyes helyzet megoldására. Az egység a fecskendő csörlőjének segítségével az autót kivontatta a műútra. Anyagi kár nem keletkezett. Az eset helyszínét ugyan nem jelölte meg a tűzoltóság honlapja, az a közölt fotók és a Google-térkép összevetése alapján vélhetően…

Tovább olvasom