A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 18 éves jászkiséri férfit, aki a gyanú szerint az idei évben nyolc lopást követett el falujában. Egy jászkiséri lakos tett bejelentést a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint április 16-án csupán egy órát volt távol otthonától, majd mikor hazaért a bejárati ajtó üvegét kitörve találta. A házban kutatás nyomait vette észre valamint, hogy eltulajdonították 400.000 forint készpénzét. A helyszínre érkező jászsági rendőröknek adatgyűjtést követően, személyismeretüknek köszönhetően volt „ötletük”, hogy kit kell keresniük. A feltételezett elkövetőt – egy 18 éves jászkiséri lakost – április 18-án elfogták és előállították…
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Dagadásig van az Ádám Ati gyógyulásáért kitett kupakgyűjtő – frissítve
Szemmel láthatóan meglehetősen régen ürítették ki a szolnoki Kossuth Lajos téren felállított kupakgyűjtő szivet. A műtárgyat azért helyezték ki, hogy a szolnoki Ádám Ati gyógyulására gyűjtsenek kupakokat.
Tovább olvasomMűszaki karral bővül a Szolnok Campus
A jövő mérnökgenerációja immár Szolnokon is továbbtanulhat majd műszaki irányban. Ahogy azt prof. Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem dékánja (képünkön) elmondta, szolnoki diákokat szeretnének Szolnokon képezni (akár duális rendszerben), akik a megszerzett tudást “itthon tarthatnák”, azaz szolnoki cégeknél helyezkedhetnének el a diploma megszerzése után. Az alapok a középiskolai oktatás színvonala okán biztosítottak. A dékán meglátogatta a Gépipari Technikumot, ahol meggyőzödhetett arról is, hogy a tanulók felkészültségét, rátermettségét tekintve abszolút alkalmasak a mérnöki pályára, vagyis megalapozott a műszaki kar igénye a városban. Fotó: Szalay Ferenc Facebook
Tovább olvasomNagyon simán elverték hazai pályán a szolnoki pólósokat
A címvédő és éllovas Ferencváros magabiztos, 10-3-as győzelmet aratott a Szolnok vendégeként a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szerdai játéknapján. Varga Zsolt együttese továbbra is veretlen az idényben. Eredmény, alapszakasz, 25. forduló:Szolnoki Dózsa – FTC-Telekom Waterpolo 3-10 (1-2, 0-1, 1-3, 1-4). A bajnokságban csak a 4. helyen áll a szolnoki együttes. A tabella eleje: 1. FTC Telekom Waterpolo 25 24 1 – 379-177 73 pont 2. Genesys OSC Újbuda 24 21 1 2 365-200 64 3. A-Híd VasasPlaket 24 19 – 5 337-200 57 4. Szolnoki Dózsa 25 18 1 6 272-202 55 5. EPS-Honvéd 25 18 – 7 299-204 54 MTI
Tovább olvasomElégedetlen a közvilágítási lámpák “erejével” a lakosság Szolnokon
A közvilágítás rettenetes állapotára hívta fel a figyelmet egy szolnoki lakos egy friss posztjában. A szöveghez mellékelt fotón az látszik, hogy nincs közvilágítás a Sebestény körúti Zagyva-hídon. Emiatt majdnem elütöttek egy idős nőt a zebrán.
Tovább olvasomSzolnoki központú irodából szerveznék a magyar-afrikai kapcsolatokat
Ayeote Koumoumba vezetésével az ENSZ egyik nemzetzközi tanácsadó szervezete, a Misere Option Zero kéttagú küldöttsége járt Szolnokon. A Misere Option Zero képviselteti magát több afrikai országban és Franciaországban is. Ayeote Koumoumba és Kokou Nouwozan Langueh ellátogatott a szolnoki Széchenyi István Gimnáziumba, ahol diákokkal találkoztak. Itt előadást tartottak többek között arról, hogy a fiatalok tanulmányainak támogatása mennyire fontos számukra. A vendégeket délután a városházán fogadta Györfi Mihály alpolgármester. A delegáció látogatásának célja volt oktatási, mezőgazdasági kérdésekben kapcsolatfelvétel, együttműködő partnerek, lehetőségek keresése, partnerközvetítés elsődlegesen Nyugat-Afrika országaiba. Mint megtudhattuk, a szervezetnek egyelőre csak…
Tovább olvasomProstituáltként dolgozott, de lehet, hentesnek is jó lett volna a darabolós jászladányi nő
Jogerősen 13 év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a nőt, aki 2019-ben több késszúrással megölte az élettársát Bécsben, majd a holttestet feldarabolta, a maradványokat bőröndökben Magyarországra hozta és elrejtette. A táblabíróság döntésével enyhítette a vádlottra első fokon kiszabott 17 év fegyházbüntetést.
Tovább olvasomNem lesz tovább vezető Szalay Ferenc polgármester
Már nem indul a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöki posztjáért a 68 éves Szalay Ferenc szolnoki polgármester. Báder Márton az egyedüli jelölt az elnöki tisztségére.
Tovább olvasomNyáron felújítják a Mária Terézia utcát Abonyban
A minapi rendkívüli ülésen döntött arról Abony önkormányzati képviselő- testülete, hogy közbeszerzési eljárást indít azért, hogy felújíthassák a Mária Terézia utcát. A beruházás célja, hogy az utcában és a környéken lévő vállalkozások és a lakossági ingatlanok könnyebb elérhetőségét, megközelíthetőségét biztosítsák. Az út mintegy egy kilométer hosszan kerül felújításra, 12 centiméter vastagságú meleg aszfaltborítást kap az utca. Több helyen is szükség lesz a pályaszerkezet alépítményének megerősítésére is. Tavaly november végén kapták meg a pozitív döntés, mely szerint Abony sikeresen pályázott. Ennek megfelelően a Mária Terézia út felújítására 150 millió forintos támogatást…
Tovább olvasomA bölcsődék dolgozóinak kiváló munkáját ismerték el
A Szolnok hét bölcsődéjében folyó szakmai munkát ismerték el szerdán a városházán, a bölcsődék napja alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen.
Tovább olvasom