Nem lesz tovább vezető Szalay Ferenc polgármester

Megosztás

Már nem indul a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöki posztjáért a 68 éves Szalay Ferenc szolnoki polgármester. Báder Márton az egyedüli jelölt az elnöki tisztségére.

Az MKOSZ honlapjának szerdai tájékoztatása szerint véglegessé vált a május 2-án esedékes tisztújító küldöttgyűlés elé kerülő elnöki és elnökségi tagjelöltek száma.

Eszerint a küldöttek bizalmát egyetlen elnökjelölt, Báder Márton és 19 elnökségi tagjelölt kéri majd. A 42 éves Báder négyszeres magyar bajnok és 98-szoros válogatott, 2015-ös visszavonulásáig szerepelt többek között a Budapest Honvéd, az Albacomp, a Krka Novo Mesto, a Cibona Zagreb, a Manresa, a Panelliniosz, a Prostejov, a Himik Juzsnij, a Hemofarm és a Szolnoki Olaj csapatában.

Jelenleg a Budapesti Honvéd szakmai igazgatójaként dolgozik.

A tájékoztatás kitért arra is, hogy a szövetség közel 700 millió forintos eredménnyel zárta az elmúlt évet, és a pénzügyi terv alapján 6,5 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a sportág. Az elnökség elfogadta az új versenykiírást is, eszerint a 2024/25-ös szezontól a férfiaknál négyre csökken a meccsek 12-es keretébe nevezhető, nem hazai nevelésű játékosok száma.

Ezzel párhuzamosan, a klubokkal történt egyeztetések folyományaként kivezetik a 2024/25-ös szezontól az U23-as szabályt. Eddig ugyanis a férfi élvonalban a mérkőzések első félidejében pályán kellett lennie egy 23 év alatti fiatalnak.

MTI

Képünkön balra Szalay Ferenc.

Képünk illusztráció.

Kapcsolódó cikkek