Hamarosan máris egy napra lezárják a Tiszaligeti Élményfürdőt – erős vitát gerjeszt a szolnokiaknál

Helyesebben mondva csak a nagyközönség elől zárják le, mi nem léphetünk be egy teljes napig. Lett is belőle jókora vita.

A nemrég (újra) megnyitott Tiszaligeti Élményfürdő pénteken tájékoztatást adott ki a vendégek részére. Ebből kiderült, hogy jövő szombaton hiába is próbálnánk kilátogatni a nemrég (hosszú késlekedés után) újranyitott szolnoki fürdőbe, mert egy olyan rendezvényt tartanak egész nap a helyszínen, ami zártkörű.

„Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Tiszaligeti Élményfürdő 2026. július 11-én (szombaton) a MÁV-csoport éves, zártkörű családi rendezvénye miatt kizárólag a rendezvény résztvevői számára lesz elérhető. Ennek megfelelően ezen a napon az élményfürdő a nagyközönség számára nem látogatható.

Köszönjük megértésüket és türelmüket, és szeretettel várjuk a fürdőzni vágyókat a rendezvényt megelőzően és azt követően is a megszokott nyitvatartási időben” – írta bejegyzésében a Tiszaligeti Élményfürdő.

Pro és kontra érkeztek a megjegyzések a poszt alá. „Sebaj, megyünk más városba strandolni azon a napon. Ahogy eddig is. Egyszerűen röhejes, ami Szolnokon megy.” „Nem értem, és egyben kérem önöket hogy ne rekesszék ki a strandlátogatókat egy rendezvény miatt! Pláne ebben a hőségben!” – írták a kritikusok.

De a másik oldal sem maradt ki. „De gáz sok kommentelő. Egy napot nem bírnak ki, fogadok, hogy egyébként esze ágában sem lett volna menni, csak így jól jön kötekedni. Jó szórakozást a dolgozóknak.” „Úristen, mennyire sok ember van, akinek egy nap ekkora nagy borzadalmat okoz. Emberek egy napról van. Ők is emberek. Majd mentek vasárnap, vagy ott van másik városban a strand!” – szóltak hozzá a rendezvényt védők.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek