Rost Andrea és az egész Tisza Párt a szolnoki elektrolitgyár megépítése ellen kardoskodik

Megosztás

A nagy fölénnyel megválasztott tiszás képviselőnő egyértelművé tette, minden lehetséges eszközt bevetnek, mert nem támogatnak olyan beruházást, ami a szolnokiak egészségére kockázatos lenne. Márpedig a kínai elektrolitgyárat ilyennek tartják.

Folyamatosan tartja is a kapcsolatot többek között Gajdos Lászlóval, aki a környezetvédelemért felel a kormányon belül. Rost Andrea szerint Szolnok jövőjéről a szolnokiak nélkül nem lehet dönteni.

Megerősítette, hogy a TISZA álláspontja világos: nem támogatnak olyan beruházást, amely kockázatot jelenthet a szolnokiak egészségére, környezetére vagy vízbázisára. Megkapta a Stop elektrolit gyár – Szolnok élni akar civil közösség megkeresését, és már ismeri a beruházással kapcsolatos legutóbbi hivatalos kezdeményezéseket is.
A képviselőnő úgy véli, ebben az ügyben nem külön utakon tett politikai gesztusokra, hanem pontos jogi tisztánlátásra és következetes képviseletre van szükség. A civil közösség és a szakértők jelzéseit komolyan kívánja venni, és a szükséges hivatalos csatornákon is azért dolgozik, hogy világosan lássák, hol tart a beruházás ügye, milyen eljárások indultak vagy készülnek, és milyen eszközökkel lehet érvényt szerezni Szolnok és a térségben élők akaratának.

Szolnok és térsége világosan jelezte: nem kér olyan fejlesztésből, amely bizonytalanságot, környezeti kockázatot vagy vízbázis-védelmi veszélyt jelenthet az itt élőknek. Fejlődésre, munkahelyekre és beruházásokra szükség van, de nem mindegy, milyen áron. Csak olyan fejlesztés fogadható el, amely tiszteletben tartja Szolnok és a térség érdekeit, az itt élők biztonságát és az egészséges környezethez való jogát. Ezt fogom képviselni minden rendelkezésemre álló eszközzel. A szolnokiak hangját nem lehet megkerülni” – fogalmazott bejegyzésében Rost Andrea. (Kép: Szabadahang.hu)

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek