Nyár elején születhet ítélet a szolnoki kalandparkban történt bántalmazás ügyében

Megosztás

Saját bevallása szerint sportpedagógiai szempontból kudarcot vallott az a jászberényi karateedző, akinek büntetőpere a tegnapi napon, április 29-én a szakértői bizonyítás fázisához érkezett. A Szolnoki Járásbíróságon küzdősport-szaktekintélyek elemezték azt a hírhedt lábsöprést, amely után a vádlott ellen súlyos testi sértés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

Ahogy a Szol24-en elsőként írtunk róla, az 57 éves A. T. 2024 júliusában egy szolnoki kirándulás során fegyelmezett meg brutális módon egy rábízott hétesztendős kisfiút.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által a Facebookon közzétett felvételen pontosan látható, hogy az országos hírű jászberényi sportszervezet vezetője, akit néhány évvel ezelőtt még Novák Katalin akkori államtitkár tüntetett ki, megragad egy fiút, néhány méterrel odébb vonszolja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek fejjel a földre zuhan.

A kisfiú a levegőben megpördülve a fejére és a vállára esett a kemény rekortán talajon. Bár a gyermek közvetlen sérülést nem szenvedett, a szakvélemény szerint fennállt a nyaki gerincvelő sérülésének reális veszélye. A szerdai tárgyaláson Szabó Tibor László és dr. Spalovszky Csaba József küzdősport-szakértők mutatták be, miért volt szakmailag elfogadhatatlan a férfi fellépése.

Kifejtették, hogy az alkalmazott technika, az úgynevezett okuri ashi barai (csúsztatott bokasöprés) egy sportbeli gyakorlat, ennek sérülésmentes végrehajtásához felkészült sporttársra, előzetes figyelmeztetésre és puha tatamira van szükség. Ezzel szemben a 27 kilós, küzdősportban járatlan kisfiút váratlanul érte az 5 danos mester támadása a kemény talajon.

A vádlott a bíróság előtt azzal védekezett, hogy meggondolatlanul, egy feszült lelkiállapotban reagálta le a gyerekek közötti konfliktust. Mint fogalmazott: „Sportpedagógiából megbuktam!”. Az edző állítása szerint nem akart sérülést okozni, csupán fegyelmezési céllal cselekedett, amit azóta már bán.

„Mint a Yakuzák Se elnöke, szakmai vezetője a szolnoki kalandparkban történtekkel a következőket tudom elmondani: Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem. Ez nem hiba, hanem létrontás. Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek. A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére. Fenti közlemény után kérem a családom és kollégáim kíméljék meg a méltatlan támadásoktól, személy szerint én vállalom a felelősséget, a sajtónak nem kívánok nyilatkozni” – írta A. T. az ügy nyilvánosságra kerülése utáni napon.

Az ügyészség a módosított vádiratban két és fél év letöltendő börtönbüntetést indítványozott a férfival szemben, de Dr. Tolnai Eszter bírónő a bizonyítási eljárás és az iratok ismertetése után elnapolta az ülést. A perbeszédekre és a várható ítélethirdetésre június 16-án kerül sor a Szolnoki Járásbíróságon.

Kép: Szolnoki Városüzemeltetési Kft Fb pillanatkép

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek