Györfi interjúja: Orbán országjárása kudarcot vallott

A szolnoki polgármester az üzengetés után még inkább beleállt a napi politikába. Szerinte jól látható, hogy nagyon sok korábbi kormánypárti szavazó elfordult Orbán Viktoréktól és most már a rendszerváltást támogatják.

Györfi Mihály a közösségi médiában tett bejegyzésében már egyáltalán nem aprózza el, teljesen nyíltan véleményt nyilvánít. „Az emberek már átlátnak a Fideszen és nem hagyják magukat becsapni!

Többek között erről is beszéltem a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában, amikor elmondtam: nagyon sok korábbi kormánypárti szavazó elfordult Orbánéktól, és most már a rendszerváltást támogatják.

A műsorban szó volt arról is, hogyan működnek a nyílt és tiszta közbeszerzések Szolnokon, és mire számíthat a város április 12-ike után. Húsz perc az egész, szerintem érdemes megnézni” – írta a szolnoki polgármester.

Erre a videóra utalt Györfi Mihály.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek