Ezen a héten is jócskán kijutott a jóból a vonattal utazóknak mind a ceglédi, mind az újszászi vonalon. A heti kötelezőt teljesítette ezzel a MÁV.
A Mávinform tudósításaiból kiderült, hogy az elmúlt napokban ismét több ízben bosszankodhattak (a már megszokott késéseken felül) az utasok a szolnoki vasútvonalakon. Két napra két különböző probléma jutott, hatalmas késésekkel, kimaradásokkal.
Kedden a felsővezetékkel akadt probléma. Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy rakodógép beleakadt a felsővezetékbe, majd leszakította azt. A vonatforgalom mintegy órán át szünetelt az állomáson, a forgalom csak este 8 óra körül indulhatott meg a főváros irányába, jelentős késésekkel.
A fővárosból Szolnokra, illetve ellenkező irányba utazóknak a MÁV azt javasolta, hogy az újszászi vonalon közlekedő vonatokat vegyék igénybe. A ceglédi vonalra érvényes jegyeket ezen járatokon is elfogadták. A felsővezetéket nagyjából éjjel egy óra körülre állították helyre.
Szerdán a biztosítóberendezés ment gajra. Az újszászi vonalon jelentősen hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kellett számítani a szerdán a délelőtti órákban, mert Rákoshegy és Maglód között biztosítóberendezési hiba lassította a vonatközlekedést. A fennakadás érintette a nyíregyházi InterCityk közlekedését is. A forgalom csak a késő délutáni-esti órákban állt nagyjából helyre.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
