A súlyos szolnoki buszbaleset Lázár János szemüvegén át – délután friss hírekkel szolgált a miniszter

Megosztás

Szerda reggel súlyos buszbaleset rázta meg Szolnokot. A huszonhárom sérült közül többek állapota súlyos, több közülük kiskorú. Lázár János posztjában legelőre kívánkozott, hogy kiemelje, nem műszaki hiba vezetett a balesethez, valamint “utasította” a MÁV-csoportot, hogy fizessenek fájdalomdíjat a baleset érintettjeinek. Beleszőtte a politikát is.

Amit már reggel is tudni lehetett, hogy Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumnál buszbaleset történt, a helyszínre a mentő-, tűzoltó- és rendőr kollégák azonnal kivonultak, és folyamatosan dolgoztak a kárelhárításon. Erről a Szol24 is beszámolt. A sérültek számában eltérő információk láttak napvilágot, a baleset után ugyanis huszonöt sérültről érkezett jelentés, ám Lázár János miniszter huszonhárom sérültet említ friss posztjában.

A miniszter délutáni bejegyzését változtatás nélkül közöljük. “Szolnoki baleset: kiváltó ok, sérültek állapota, utasok fájdalomdíja.

Néhány friss hír a reggeli, szolnoki buszbalesettel kapcsolatban! A szerencsétlenséghez jelenlegi tudásunk szerint a járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése vezetett, nem műszaki ok vagy egyéb körülmény. Minden ezzel ellentétes sejtetés vagy állítás megalapozatlan, vagy politikailag motivált.

A nap során lefolytatott orvosi vizsgálatok után pontosabb képünk van a balesetben érintettek állapotáról is. Ezek szerint 18 könnyebb és 5 súlyosabb, jellemzően csonttöréssel ellátott sérültje volt a balesetnek. A 8 napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között sajnos van 5 kiskorú utas, a 8 napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős hölgy is, akit gerincsérüléssel ápolnak. Ő a baleset legsúlyosabb sérültje.

Ezeket a híreket rendkívül komolyan veszem. A területért felelős miniszterként számomra az utasoknak a MÁV-csoport járatain elszenvedett legkisebb sérülése is súlyosabb az elfogadhatónál. Ezért a minden részletre kiterjedő vizsgálat megkövetelésén túl, annak eredményétől – tehát a felelősség kérdésének tisztázástól – függetlenül már délelőtt arra utasítottam a MÁV-csoportot, hogy méltányossági alapon fizessen fájdalomdíjat a balesetben érintett embereknek.

Arra kérem ezért a reggeli balesetben sérülést szenvedett utasokat, hogy a következő napokban vegyék fel a kapcsolatot a közlekedési társaság illetékeseivel a [email protected] email-címen!

Minden sérültnek gyors és teljes felépülést kívánok! A mentésben részt vevő szervezeteknek és polgároknak köszönöm a segítséget!” – fogalmazott Lázár.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek